Ford lökött Fordot parkoló Hyundainak Szombathelyen

A Bolyai utcából érkező Ford személyautó vezetője nem adott elsőbbséget a védett Bartók Béla körúton közlekedő Fordnak.

A figyelmetlen sofőr autója a bal első ajtónál ütközött a szabályosan közlekedő autónak, ami ettől irányt változtatott és nekiütközött az út szélén szabályosan parkoló Hyundainak.

Ford lökött Fordot parkoló Hyundainak Szombathelyen
Kattintson a képre a galériához!
Tánczos Mihály

A balesetben senki sem sérült meg, de a helyszínen időnként nagyobb torlódás alakult ki és a szomszédos Rohonci utcai kereszteződésben is kaotikus állapotok uralkodtak időnként a kikapcsolt jelzőlámpa és az útépítés miatt. Az ezzel kapcsolatos érzéseit néhány sofőr trágár szavak kíséretében osztotta meg a külvilággal.

Pórul járt a Hyundai vezetője

A parkoló Hyundai vezetőjétől megtudtuk, hogy azért álltak a Bartók körútra az út szélére, mert a Rohonci úti háztömb mögötti parkolóban egyetlen hely sem volt. Később akartak közelebb állni a lakásukhoz, de a rendőrök előbb keresték őket a baleset miatt. Azt is megtudtuk, hogy az előző autójukat szintén akkor törte totálkárosra egy másik autó, amikor az parkolt.

Ford lökött Fordot parkoló Hyundainak Szombathelyen
Kattintson a képre a galériához!
Tánczos Mihály

Közben olvasónk felhívta a figyelmünket Bakos Gábor videójára, ami a cikkünkben említett Rohonci utcai kaotikus helyzetet örökítette meg, a Rohonci út - Bartók Béla körútnál.

Gábor Bakos

Forgalomi káosz! Majd az autós kitalálja merre az arra. Csoda még nem történt karambol.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló