Ilyen hideg időben nincs is jobb dolog, mint fagyott ujjainkat és bensőnket egy pohár finom forralt borral felmelengetni. Erre pedig jó lehetőségünk adódik a Fő téren: az adventi vásárban ugyanis több helyütt is lehet forralt bort venni, sőt: a vásár jó részét a forralt bor, tea, krampampuli, lángos és egyéb finomságok árusai teszik ki.
De melyik a legjobb?
De ilyen sok lehetőség közepette az ember néha elbizonytalanodik: akkor most hová is menjen? Melyik a város, vagy legalább a Fő tér legfinomabb forraltja? Mi, májunkat és gyomrunkat nem kímélve, végigkóstoltuk az összeset, hogy Önöknek ne kelljen. Íme, a végeredmény!
Először is hadd szögezzem le, hogy a tesztben résztvevők természetesen mindannyian elmúltak 18 évesek (hogy mennyivel, azt már nem illendő megmondani), és egyikünk sem szállt autóba a borozgatás végeztével.
Pozitív dolog volt, hogy minden helyen kérés nélkül adtak számlát, és nagyon kedvesen válaszoltak a kérdéseinkre. Bár láthatóan a zimankós idő az árusoknak kedvez, hiszen ilyenkor nagyobb mennyiség fogy a meleg, alkoholos italokból, azért senkit sem irigylek, aki az egész napját egy ilyen pici és gyakran fűtetlen faházikóban kénytelen eltölteni. Mi a tömegek elkerülése végett dél környékén támadtuk le a Fő tér mit sem sejtő szomjoltóit.
Nekiindulunk
A forralt bor (és én itt a klasszikus vörösre gondolok, bár a legtöbb helyen másfélét is árulnak) mindenütt 200 forint decinként, szóval az ár egyforma. Az ízek azonban korántsem: hiszen ahány hely, annyiféle ízesítés létezik.
A nagy forraltbor-tesztet a Fő tér OTP Bank felőli oldalán kezdtük, onnan haladtunk a Szentháromság szobor felé, némi kitérővel a középen elhelyezkedő három bódé esetében. Az első megállónknál (ahol gyrost is lehet kapni többek között) a forraltat kékfrankosból készítik. Elég erős citrusos beütése volt az itókának, és nagyon lehetett rajta érezni a bort (és a savasságát). 10-ből 7 pontot ítéltünk neki.
Következő állomásunk langallót is hirdet az itt fogyasztható étkek között: ez a jobboldali sor utolsó bódéja, mielőtt a merőleges sor elkezdődne. Alapanyagnak Villányi Cuvée-t használnak, nem mintha meg tudnánk mondani: az egész teszt alatt ez volt az a hely, ahol a legkevésbé volt alkoholos az ital. Az íze pedig egészen meggyes: ha csupán téli melegítő italként fogyasztanánk, simán megkapna 10-ből 10 pontot, így viszont csupán 10-ből 6-ot ér.
Az Őrségi pálinka pavilonjánál a Tolna Borház Szekszárdi Kékfrankosából főzik a forralt bort. Nagyon jól elegyedik a fűszerezés magával a borral, mert lehet ugyan érezni, hogy valódi borból készül, de egyik íz sem túl hivalkodó. Egy cseppet viszont túl van hevítve: bár a bor neve valóban forralt, azért senki sem égetné el a nyelvét túl szívesen. 10-ből 8 pontot kapott az íz-bizottságtól.
Kitartó kortyolgatás
A Lionsnál, ami a negyedik megállónk, Soproni Kékfrankos a nyersanyag. Ez az első olyan hely, ahol látunk kitéve külön ízesítőket (citrom, kandiscukor etc.) bár ez valószínűleg inkább annak köszönhető, hogy teát is lehet kapni. Mindegy, aki szeretné, nyugodtan doktorálhatja a borát. Ami egyébként nem nagyon szorul korrekcióra: nem túl savas a kékfrankos ellenére, és pont eltalálták az édességét. Egy kedves idős házaspár (akik Kőszegről jöttek) forralt borozik mellettünk, nekik is nagyon ízlik a végeredmény. 10-ből 9 pont.
A boros félkör közepén áll egy három bódés formáció: ebből vettük célba a középsőt, ami pont szemben van a Városházával. Itt a forralt bort kétféle Merlot-ból készítik, nem is akárhogyan: ez volt kóstolásunk abszolút fénypontja. Nem spórolták ki a fűszereket, és megszokott ízesítők mellet többek között kardamom is kerül az italba (valamint egy titokzatos osztrák fűszerkeverék).
Az árus azt is elmondta, hogy itt elvileg bögrében mérik a bort, hogy adjanak egy kicsit a karácsonyi hangulathoz; sajnos, mivel mi délelőtt voltunk, éppen mosogatták őket. Viszont nekünk is jutott egy darab mézes keksz, ami minden pohár bor mellé jár, és lehet mellé harapdálni, vagy akár mártogatni is. Maximális pontszám.
A középső bódét két oldalról közrefogó másik két építményben egyforma bort mérnek: mindkettő Soproni Kékfrankosból készült, és egy kicsit túl édesnek találtuk, de ezen felül remekül teljesített, és az ízesítése is megfelelő. 10-ből 9 pont.
A végső megállók
Az utolsó előtti megállónk a Szekszárdi Fekete Borpince standja. Mint megtudtuk, itt egyáltalán nem vizezik fel a bort: abszolút alaprecept alapján dolgoznak, csupán fahéj és szegfűszeg hozzáadásával. Ez érződik is a végterméken: ez volt kóstolásunk legütősebb darabja. Ha valaki szeretné nem csupán a finom fűszeres melegséget, hanem az alkohol erejét is érezni pár pohár után, annak itt a helye. Egyébként nagyon rendben volt a dolog, 10-ből 8 pontot adott rá a zsűri.
Végső állomásunk sültkolbászt is árul, és autentikus sparhelttel (amit belülről természetesen átszereltek, vigyázva a tűzveszélyre) is rendelkezik, és a forralt bort 30 literes cserépedényekből mérik. A főzet alapja sajnos itt is a Soproni Kékfrankos, ami a végeredmény savasságán bizony nagyon érezhető. A vörösük éppen ezért csupán 6 pontot ér, de aki valami igazán könnyeden kellemesre vágyik, az feltétlen kóstolja meg a Rosé borból készült verziót: az ugyanis mennyei.
Ez volt tehát a Nyugat.hu nagy forraltbor-tesztje, de senkit sem kívánunk eltántorítani a saját felfedezés örömétől: nosza, pohárra fel, még pár napig nyitva van az adventi vásár!
