Jó formában van a magyar válogatott. A hétvégén kezdődő hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat két nemzetközi tornán is indult. Előbb Genfben a középmezőnyben végzett, majd egy salzburgi tornán döntőt játszottak a magyarok.
Ausztriában többnyire osztrák és svájci ellenfelek voltak. A magyar válogatott veretlenül jutott a fináléba, ahol végül 15-10-re kikapott a Freiburgtól. Összességében jónak ítélem meg a felkészülést és nagyon várjuk az Európa-bajnokságot
– mondta Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.
Magyar Repülő Korong Szövetség
Magyar Repülő Korong Szövetség
Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A magyar vegyescsapat a címvédő Nagy Britanniával, a svédekkel, az osztrákokkal és a litvánokkal került egy csoportba. A győri kontinensviadal a magyar-osztrák találkozóval kezdődik.
Magyar Repülő Korong Szövetség
Magyar Repülő Korong Szövetség
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!