Gattyán szerint neki nagyobb esélye van a kétharmadra, mint az ellenzéknek

Azt állítja, nem kell azért politikusnak mennie, hogy támogatást nyerjen és pénze legyen.

Gattyán György üzletember ma is úgy véli, mint négy évvel korábban, szerinte a politika színészi képességeket igényel, és aki belelát ebbe a szakmába, az inkább távol tartja magát tőle – többek között ez derült ki a Forbesnak adott interjújából – amit a MaNcs idéz -, melyben többek között nyilván a közelmúltbeli nyilatkozatai alapján arról esett szó, úgy tűnik, kacérkodik a politikai szerepvállalással.

Gattyán szerint miután a Friderikusz-adás promójában lényegében bejelentette indulási szándékát, másnap belé állt az ellenzék, pedig korábban egy szót sem beszéltek. Hozzátette, „ne legyünk álszentek, mindenhova mennek pénzért. Én éppen, hogy csak meglebegtettem, hogy van egy programunk, amivel érdemes lenne talán foglalkozni, majd egy egészpályás letámadás indult ellenem úgy, hogy meg sem kerestek.”

Az üzletember időközben már pártot is alapított, de annak nevéről és tagjairól nem mondott semmit, mert „egyelőre nem aktív és nem is annyira fontos”.

Gattyánnak felvetették, hogy nem áll össze a kép, hiszen a múltja ezen a terepen komoly terhet jelent, és jelenleg úgy tűnik, nincs is meg benne a megfelelő lendület. Az üzletember erre úgy reagált, hogy neki nincs hatalomkényszere, nem kell azért politikusnak mennie, hogy támogatást nyerjen és pénze legyen.

A 800 ezer ellenzéki előválasztáson résztvevő szavazóról Gattyán úgy nyilatkozott, hogy fontos az ő véleményük is, de ha azt nézzük, hányan vannak olyanok, akikhez ő is tartozik, aki sem a Fidesszel sem ezzel az összefogással nem értenek egyet, az alsó hangon 2 millió ember. „Velük mi van? Ha ők mást mernek gondolni, hazaárulók? Hogy jön egyáltalán ez a gondolat? Ki mondta, hogy az összefogás jól csinálja a dolgát?”

"Ahhoz, hogy legyőzhető legyen Orbán Viktor, kétharmad kell. Semmilyen más módon nem legyőzhető. Az összes többi ötlet olyan gondolat, amit remélem, hogy maguk az ellenzéki politikusok sem hisznek el. 50 százalékkal alkotmányt módosítunk? Mi lesz a kétharmados törvényekkel? Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem.”

Gattyán elmondta, ha aktivizálják a pártot, összeszedik a 106 választókerületbe az embereiket, olyanokat, akik valóban tudják képviselni az adott körzetet, és nincs káoszos politikai múltjuk. Neki amúgy nem célja miniszterelnöknek lenni, de ha nincs más, aki elvállalja ezt a szerepet. „Az első intézkedésem az lesz, hogy vezessük be Magyarországon is, hogy miniszterelnök valaki csak maximum két ciklusig lehet, ugyanígy miniszter is. Ha valamiért, hát azért, hogy ezt bevezessem, elvállalnám, de csak négy évre, nem többre.” - idézi a MaNcs.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet