Mennyire rossz a magyar, ezen belül Vas megye gazdasági helyzete?

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara hétfői gazdasági évértékelő konferenciáján azt tudtuk meg, hogy minden képlékeny.

Vajon mennyire lehet részletes egy kétórás konferencia elemzése a gazdasági helyzetről? Ezt a kérdést tettem fel magamnak, amikor hétfő késő délután a szombathelyi színház aulájában néztem körül a megye, illetve inkább a régió gazdasági vezetőin és szereplőin.

Évértékelő konferencia a színházban
Mészáros Zsolt/vmkik.hu

Hiszen az nyilvánvaló, hogy a gazdasági és politikai vezetők nem most találkoznak először az adatokkal, így ez a konferencia inkább összefoglalásnak, évzárásnak tűnt. Persze, így is hallottunk érdekes dolgokat az előadóktól. Itt volt Nagy Elek, a kamara elnöke, Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója, Fekete Attila, a NAV megyei igazgatója és Cseri József Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Infláció és költségvetési hiány

Elhangzott, hogy a gazdasági helyzetet az infláció is alakítja. Az előrejelzések szerint némi elbizonytalanodás tapasztalható most, a magyar gazdaság ezer szállal kötődik a német iparhoz. És a német ipar most nincs jó helyzetben, ezért jövőre sem lehet nagy erősödésre számítani. Az infláció jelenleg 3 százalék körül van, jövőre várhatóan 4 százalék felett lesz.

Ennek egyik oka a kormány gazdaságélénkítő politikája. Hiszen a gazdaságot a fogyasztás növelésével lehet élénkíteni, de ennek inflációgerjesztő hatása is van.

Nagy Elek, a kamara elnöke
Mészáros Zsolt/vmkik.hu

A magyar forint egyébként nagyjából a helyén van, már ami az árfolyamát illeti. Viszont hosszú távon nem nagyon lehet fenntartani a 380-as szintet, várható, hogy a 390-es euróárfolyam környékére áll be a forint.

Elhangzott az is, hogy a költségvetés hiány az idén 4,8 százalék körül lesz, jövőre azonban átlépheti az 5,2 százalékot. Ami így sem tartozik a legrosszabbak közé az Európai Unióban.

Átalakult a kiskereskedelem

Mint kiderült, Vas megye gazdasága az ország többi megyéjéhez képest nincs rossz helyzetben, a lista első felében van. De összességében sem kedvező a helyzet, aminek fő oka a bizonytalan politikai helyzet és a háború.

Sokat mondó, hogy a megye tíz legjobban teljesítő vállalkozásából kilenc külföldi, igaz, a TOP 25-be azért befért már néhány magyar tulajdonú cég is.

Gazdasági és politikai vezetők
Mészáros Zsolt/vmkik.hu

A megye jól teljesítő vállalkozásainak 80 százaléka a feldolgozóiparban dolgozik, közben az építőipar és a kiskereskedelem is gyengélkedik. A kiskereskedelem hanyatlására magyarázat lehet, hogy az osztrák szakemberek szerint a magyar bevásárlóturisták jelentős összeget hagynak az ausztriai üzletekben.

Szóba került a kereskedelem átalakulása is. A kamara nemrég fórumot szervezett "1700 forinttal megrövidítettem az államot, 10 millióm bánta" - Komoly gondokról árulkodott a szombathelyi kereskedelmi fórum 2025. September 10. 10:53 a belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek nehéz helyzetéről, arról, hogy a Fő téri és környéki vállalkozók forgalma visszaesett, és sokan lehúzzák a rolót. Megoldás a fórumon sem született, a konferencián aztán elhangzott, hogy maga a kereskedelem változott meg. Ma már a kiskereskedelmi forgalom nagy része online bonyolódik, ennek a következménye az ágazat mélyrepülése.

A közepes jövedelem csapdája

A foglalkoztatottság szempontjából is a feldolgozóipar vezet, és azok a cégek, amelyek főként exportra termelnek. A megyében évek óta 75 ezer körül van a foglalkoztatottak száma, ez változik plusz mínusz 1500-2000 fővel. A munkabérek azonban jóval el vannak maradva az országos átlaghoz képest.

A Vas Vármegyei Innovációs Díj 2025 nyertese és a díjátadók
Mészáros Zsolt/vmkik.hu

A szakemberek szerint Magyarország is belesett az úgynevezett közepes jövedelem csapdájába. Ez azt jelenti, hogy a bérek olyan szintre emelkedtek, ami már magasnak tűnik a multik számára, és inkább alacsonyabb keresetű térségekbe fektetnek be.

Az ebbe a csapdába belesett országok mintegy tizede tudott kitörni onnan, és ez úgy sikerült, hogy az oktatásba és az innovációba fektettek be.

Az oktatás és annak fejlesztés egyébként visszatérő téma volt a konferencián, minden felszólaló megemlítette, hogy ez lehet az út a gazdasági előrelépéshez.

Elismeréseket is átadtak

A konferencia zárásaként a hagyománoknak megfelelően elismeréseket és minősítéseket adtak át.

A Kamara által ajánlott vállalkozás címet és védjegy tanúsítványt kapta:

Castrum Sec Kft., Inforg Kft., Horváth West-Bau Kft., ÖKO-Grill Kft., Papp&Pezenhófer Kft., Németh Dávid egyéni vállalkozó.

A Vas Vármegyei Innovációs Díj 2025 nyertese:

Sárvári Tourist és TDM Nonprofit Kft.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság