Görög Márta lesz a Magyar-kormány igazságügyi minisztere

Melléthei-Barna Márton tegnap visszalépett.

A magyar jogász szakma koronázatlan királynőjét, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját, Dr. Görög Mártát kértem fel igazságügyi miniszternek - jelentette be Magyar Péter.

Mint azt mi is megírtuk Lemondott a miniszteri jelöltségről Magyar Péter sógora May 07. 20:24 , Magyar eredetileg sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte a pozícióra, de ő tegnap este visszalépett.

Görög Márta és Magyar Péter
Magyar Péter/Facebook

Görög Márta a Magyar Jogász Egylet Elnökségének tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja. Egyben a Magyar Akkreditációs Bizottság Akkreditációs Kollégiumának elnöke.

Miniszterként kiemelt feladata lesz a jogalkotás szakmai minőségének helyreállítása és annak elérése, hogy a törvényalkotás átlátható legyen, és a jogszabályok elfogadását érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés előzze meg - írja Magyar.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet