Zebrán hajtott át, majd forgalommal szemben haladt a súlyos balesetet okozó kerékpáros

A legdurvább: a helyszínelés alatt rengeteg más biciklis is épp ugyanúgy szabálytalankodott.

A biciklis a Kőszegi utcában haladt a Fő tér irányába, amikor a Fő térnél áthajtott a kijelölt gyalogátkelőhelyen, majd a behajtani tilos tábla ellenére a forgalommal szemben kezdett haladni a kerékpárúton. Nem sokáig jutott, mert az autók takarásából, vele szemben szabályosan érkezett a kanyarban egy másik biciklis, akivel frontálisan ütközött. Mindketten elestek, a vétlen idősebb kerékpáros súlyosan megsérült.

Gyalogátkelőhelyen hajtott át, majd forgalommal szemben haladt a súlyos balesetet okozó kerékpáros
Gyalogátkelőhelyen hajtott át, majd forgalommal szemben haladt a súlyos balesetet okozó kerékpáros
Nyugat.hu

A helyszínelés ideje alatt közel száz (!) kerékpáros hajtott át ugyanígy a gyalogátkelőhelyen, majd akart behajtani ugyanígy forgalommal szemben a bicikliútnak erre a részére. Az sem zavarta őket, hogy épp helyszíneltek a rendőrök a kerékpárúton, és a nyomokat megjelölő táblákkal és a rendőrök felszereléseivel volt tele az út, illetve egy bekapcsolt villogóval álló rendőrautó is itt volt.

Gyalogátkelőhelyen hajtott át, majd forgalommal szemben haladt a súlyos balesetet okozó kerékpáros
Gyalogátkelőhelyen hajtott át, majd forgalommal szemben haladt a súlyos balesetet okozó kerékpáros
Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló