Győzelmi felvonulásra készülnek az oroszok május 9-én Mariupolban

Az oroszok által kinevezett polgármestert, Kosztyantin Ivascsenkot arra utasították, hogy kezdje meg az előkészületeket.

Felvonulással ünnepelnék az oroszok Mariupol lerombolt városában a „Győzelem napját”, azaz május 9-ét – legalábbis Petro Andrjuscsenko a kikötőváros kormánypárti polgármesterének, Vadim Bojcsenkónak a tanácsadója szerint.

Mint írta, az oroszok által kinevezett polgármestert, Kosztyantin Ivascsenkot arra utasították, hogy tisztítsa meg a belváros egy részét a romoktól és a hulláktól, hogy május 9-én meg lehessen tartani a győzelmi felvonulást - számolt be a hvg.hu.

Ugyanakkor Andrjuscsenko szerint a városban egyelőre sem ember, sem jármű nincs elegendő egy ilyen rendezvény megszervezéséhez.

A lap korábban már jelezte, hogy Vlagyimir Putyin május 9-én – a Szovjetuniónak a III. Birodalom fölött aratott győzelmének hivatalos emléknapján – kívánja maga is kihirdetni a győzelmét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet