Dobrev Klára nyilvánosságra hozta a Czeglédy-ügyben történt kihallgatásának jegyzőkönyvét

Gyurcsány Ferenc felesége politikai akcióról beszélt, szerinte kihallgatásával férjét akarják büntetőügybe keverni.

Gyurcsány Ferenc feleségét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt-t és az Altus Portfólió Kft-t vezető Dobrev Klárát pénteken tanúként hallgatták meg a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán a Czeglédy-üggyel kapcsolatban. A kihallgatást azzal indokolták, hogy a férjével közös cégük több alkalommal is nagy összegű kölcsönt adott Gyurcsány: Az lenne a bűnünk, hogy segítettünk Czeglédy Csabának és rajta keresztül többszáz diáknak 2017. October 10. 09:16 Czeglédy Csaba cégének, a Human Operator Zrt-nek.

Dobrev: Politikai indíttatású eljárás

Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta Gyurcsány: Az lenne a bűnünk, hogy segítettünk Czeglédy Csabának és rajta keresztül többszáz diáknak 2017. October 10. 09:16 , Czeglédy a kölcsönöket azért kérte, mert a NAV több éve tartó vizsgálata és számláinak zárolása miatt a cég nem tud fizetni a diákoknak. A volt miniszterelnök kijelentette, a kölcsönökről szerződés készült, és azokat, egy kivételével, időben vissza is fizették. Az utolsót azért nem, mert Czeglédyt közben előzetesbe helyezték.

Dobrev Klára sajtótájékoztatót tart a NAV előtt
Forrás: mno.hu

Dobrev Klára kihallgatása után, sajtótájékoztatóján elmondta, a a nyomozó

egyetlen egy olyan kérdést sem tudott feltenni, ami az előtte lévő papírokból ne derült volna ki

. A nyomozóval közölte, szerinte

ez egy politikai indíttatású eljárás

. Szerinte mindez jól bizonyítja, hogy a tanúkihallgatásnak nem volt más célja, mint hogy

a média készíthessen egy képet az Orbán-kormány egyik legádázabb ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségéről, ahogy éppen bemegy egy büntetőüggyel kapcsolatban a NAV-ra

.

Dobrev Klára a sajtótájékoztatón megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a kihallgatás jegyzőkönyvét, és ezt szombaton a Facebookon meg is tette.

Klára Dobrev

Ahogy ígértem, itt a jegyzőkönyv: "Nyomozó: Az eljárás adatai szerint az Altus Portfólió Kft. több alkalommal adott 2016, 2017 évben kölcsönt a Humán Operátor Zrt. részére. A fentiek alapján kérem...

Az alábbi képre kattintva elolvashatja a jegyzőkönyvet, lapozható galériában.

Dobrev Klára kihallgatásának jegyzőkönyve
Dobrev Klára kihallgatásának jegyzőkönyve
Forrás: Facebook / Klára Dobrev
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet