Ha azt hitte, kimaradt, ne szomorkodjon: vidékre most kezdik kézbesíteni a nemzeti konzultációs íveket

Mikulásra mindenkinél ott lesz.

A fővárosi kézbesítés végeztével vidéken is megkezdte a nemzeti konzultáció leveleinek kézbesítését a Magyar Posta. Elsőként Pest és Fejér vármegyében, majd az elkövetkezendő három hétben ütemezetten, az irányítószámok emelkedő sorrendjében zajlik a kézbesítés a többi vármegyében is - közölte a társaság.

A postások több mint 6,3 millió küldeményt kézbesítenek vidéken, és a tervek szerint december 6-ig bezárólag mindenki megkapja ezeket a leveleket. A küldemények közönséges levélként nem igényelnek személyes átvételt, azaz a postaládába kézbesítik a postások - írja az Infostart.

A Magyar Posta arra hívja fel a figyelmet, hogy lehetnek olyanok, akikhez nem érkezik konzultációs levél, mert valamilyen adatbázisból letiltotta a címadatait, vagy más lakcímen tartózkodik, mint ami a hivatalos személyi adat- és lakcímnyilvántartóban szerepel. Aki érintett, az ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon érdeklődhet.

A Nemzeti Konzultációban szereplő kérdésre adott válaszleveleket 2024. december 20-ig lehet díjmentesen visszaküldeni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek