Az előzményekről annyit, hogy októberben rendezték meg Szombathelyen az első ilyen jellegű közösségi vásárt, amelynek Budapesten egyébként már nagy hagyománya van. Ott az esemény Gardrób néven fut, itt "Hacuka" lett. Nagy sikert zsebelt be már az első helyi kezdeményezés, ezért is gondolták úgy a szervezők, hogy folytatják, és karácsony előtt egy újabb vásárt verbuválnak.
Gardróbürítésből származó, új és használt, de kifogástalan állapotú női ruhákkal, kiegészítők, gyerekruhákkal, játékokkal és egyéb hasznos holmikkal, valamint egyedi tervezésű ékszerekkel lehetett a mostani vásárra jelentkezni. Szabad asztal már nincs, úgyhogy lesz miből vásárolni! A helyszín Szombathely, Thököly u. 36. (volt Írókéz bolt). Időpont: szombat, azaz holnap 08:00–13:00 között.
Az eseményről bővebb információt itt találsz...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!