Habonyt beszippantotta a mémgyár

A netes népművelőket megihlette az ibizai luxusban szüttyögő kormánytanácsadó.

A mai nap egyik legnagyobb közérdeklődésre számot tartó híre kétségkívül Habony Árpád ibizai bulizása. Aki lemaradt volna, röviden annyi történt, hogy Habony Ibiza, Heart nevű luxus szórakozóhelyén múlatta az időt, ahol - a köznyelv szerint - igazán kemény kokó-bulik és luxuskurvák várják a playboyokat, hogy aztán minden kívánságukat teljesítsék.

Habony pedig itt próbálta meg kipihenni a rezsicsökkentés fáradalmait, amikor is - úgy látszik a tudta nélkül - a szórakozóhely promófilmjéhez készítettek felvételeket. Az exkoronaőr pedig be is került a Heart reklámfilmjélbe, ami ma került ki a netre, ez pedig robbantott is a Habonyra mindig kíváncsi közéletben.

Habony már korábban is volt célpontja az internetes népműkelvőknek, hát most sem kellett rá sokat várni, hogy megihlesse őket. Összeszedtük a mémgyárosok jó pár alkotását. Jó szórakozást!

Habony ibizai bulija, egy kicsit másképp
web

http://berettafranklin.tumblr.com/post/134786568605/engem-nem-zavar-hogy-jól-érzi-magát-de-a-hófehér

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű