A háború alatt az Orbán-kormány lett a legfőbb támasza egy orosz vezetésű banknak

A most kiszivárgott iratokból minden korábbinál nyilvánvalóbb módon kiderül, hogy a magyar kormány valamilyen okból rendkívül fontosnak tartja az orosz dominanciájú bankkal való együttműködést még a háborús helyzet ellenére is.

Bár a nyilvánosságban igyekezett magabiztosnak látszani az orosz vezetésű, budapesti székhellyel működő Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank, IIB) nevű pénzintézet az Ukrajna ellen indított háború indulásakor, a színfalak mögött hamar eluralkodott a pánik a bankon belül – írja a Direkt36 tényfeltáró központ olyan belső iratokra hivatkozva, amelyek az után szivárogtak ki, hogy februárban hacker támadás érte a bankot.

A pénzintézet vezetése egyre növekvő rémülettel fogadta, ahogy a háború indítását követő napokban és hetekben előbb egy európai pénzügyi szervezet blokkolta a bank forrásait az Oroszországra kivetett szankciókra hivatkozva, majd a háború elleni tiltakozásul több tagország is bejelentette kilépését az IIB-ből, és még a hitelminősítők is sorra bocsátották ki a bankról szóló egyre negatívabb értékeléseiket.

A kiszivárgott iratokból – amelyek egy részét a HVG már korábban bemutatta – nemcsak az derül ki, hogy a bank katasztrofális helyzetbe került a háború miatt, hanem az is, hogy ebben a helyzetben a többségi tulajdonos oroszok legfőbb szövetségese és támasza Magyarország volt.

Wikipedia/Derzsi Elekes Andor

Az Orbán-kormány tisztviselői próbáltak segíteni abban, hogy elérjék az európai hatóságok által zárolt források megnyitását. Emellett lépéseket tettek arra is, hogy elkerülhető legyen az, hogy az oroszok olyan mértékű befolyást szerezzenek a bankban, amely már akár direkt nyugati szankciókat is vonhatna maga után.

A nyugati szövetségesek már azt is aggodalommal fogadták, amikor 2019-ben az Orbán-kormány aktív támogatásával Budapestre tette át a székhelyét a korábban Moszkvában működő pénzintézet (a bank ügyeit akkoriban a Direkt36 több cikkben is feltárta). A most kiszivárgott iratokból ugyanakkor minden korábbinál nyilvánvalóbb módon kiderül, hogy a magyar kormány valamilyen okból rendkívül fontosnak tartja az orosz dominanciájú bankkal való együttműködést még a háborús helyzet ellenére is.

A Direkt36 a kiszivárgott iratok feldolgozása során összevetette azokat a bankról korábban szerzett információkkal, valamint a tényfeltáró központ megkeresett számos olyan intézményt, amely az iratok szerint kapcsolatban állt az IIB-vel. Ezek során nem merült fel semmi olyan információ, amely megkérdőjelezné az iratok valódiságát.

A Direkt36 kérdéseire sem az IIB, sem a magyar kormány nem küldött érdemi válaszokat.

További részletek a Direkt36 cikkében, amely a Telexen jelent meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet