Hacuka adománygyűjtő őszi nagyvásár lesz szombaton

Gyűjtés az autizmussal élő Vas megyei gyerekek javára október 6-án.

Az októberi Hacuka közösség vásár ezúttal a hónap első szombatján, azaz október 6-án várja az érdeklődőket az AGORA Művelődési és Sportház nagytermében, ahol a tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel, hagyományteremtő szándékkal újra gyűjtést szerveznek az autizmussal élő Vas megyei gyermekek javára.

A vásár ideje alatt (8-tól 12 óráig) a helyszínen fogadják a felajánlásokat: óvodás- és iskoláskorú gyermekek (14-15 éves korig) számára elsősorban készségfejlesztő játékokat és könyveket, valamint jó minőségű, őszi-téli ruhaneműt.

Az adományokat a PontMás Alapítvány közvetítésével juttatják el a családoknak.

A rendezvény vendége lesz Pohánka Edit, a PontMás Alapítvány képviselője, valamint Bálint Éva, a Weöres Sándor Színház színművésze, aki már a korábbi évek alatt is elkötelezetten állt az alapítvány céljai mellé.

Nyugat.hu

Az árusok a saját ruhatárukban már feleslegessé vált új és használt minőségi női-, férfi és gyerekruhák, ékszerek és kiegészítők mellett játékokat, lakásdekorációs kellékeket, egyéb hasznos holmikat kínálnak a vásárlóknak.

Az AGORA nagytermének lehetőségeivel élve, a hagyományos vásár kiegészül egy korábbi kezdeményezéssel, a Hacuka Handmade-del is, így a megszokott választékon túl számtalan saját készítésű ékszer és ajándéktárgy is megtalálható lesz a kézművesek standjain. A vásár ideje alatt a kisgyermekes családokat külön játszósarok várja.

További információ a Hacuka Facebook-oldalán

.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló