Hajdúszoboszlóról érkezik az ország karácsonyfája

Negyven éve ültették el, 24 méter magasra nőtt meg.

A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúszoboszlóról érkezik majd Budapestre az a fenyőfa, amelyet az idén az ország karácsonyfájának választottak - tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-t.

Azt írták, a fenyőfát 1983-ban ültette tulajdonosa, a fa ez alatt a negyven év alatt több mint 24 méter magasra nőtt, törzsátmérője 80 centiméter, a súlya pedig több mint öt tonna.

A közlemény szerint az ország karácsonyfájára, amelyet hagyományosan minden évben a Parlament előtt állítanak fel, már az év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához.

A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfa helyszíni vizsgálata után döntöttek arról, melyiket állítják fel a Kossuth Lajos téren - ismertették.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és az arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye, valamint az utaztatás viszontagságainak - kivágás, emelés, rögzítés - elviselése.

Mindezen tényezők együttes mérlegelésével esett idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára - tették hozzá.

A fa kivágásának, szállításának és feldíszítésének időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást - olvasható a parlamenti sajtóiroda közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet