Hajójáratok állnak le a Dunakanyarban

Több hajójárat közlekedését is módosítani kellett a Duna alacsony vízállása miatt.

Az Aquamagazin cikke alapján kiderül, hogy több menetrend szerint közlekedő hajójáratot is fel kellett függeszteni a Duna jelenlegi állapota miatt. Megemlítik, hogy “átmenetileg nem közlekedik a Budapest–Szentendre menetrend szerinti hajó, a Visegrád és Esztergom között közlekedő dunakanyari járat, a visegrádi körjárat, emellett szünetel az esztergomi sétahajózás és a szárnyashajó-szolgáltatás.”

A háttérben a Duna alacsony vízállása áll, több szakaszon kavicszátonyok és sekély mederszakaszok is megjelentek, amelyek veszélyeztetik a hajós közlekedést.

A hajózási társaság azt kéri a hajózni vágyóktól, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a változásokról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet