Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt május 21-én, pénteken 13 óra 1 perckor Csorna belterületén – áll a police.hu-n.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Sopron irányából Győr felé haladt egy gépkocsi vezetője, amikor a Soproni út 90. szám előtt jobbról az úttestre hajtott elektromos kerekesszékkel egy 67 éves helybéli férfi.
Az ütközés következtében a kerekesszékes férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset szemléje és a műszaki mentés idejére a rendőrség az érintett útszakaszt lezárta, és a forgalmat a környező utcákra terelte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!