Középkorú nő holttestét emelték ki a tűzoltók a szombathelyi Csónakázó tó szigete közelében. Az már biztos, hogy nem baleset történt.
A nyugat.hu információja szerint 14 óra környékén egy idősebb férfi sétált az unokájával, amikor a csónakkölcsönző közelében, a zászlórúdnál női cipőt, ruhákat, táskát találtak. Az úr azonnal szólt a csónakkölcsönző dolgozójának, aki elment megnézni, mit találhattak a parton. Meg nem erősített információink szerint a női táska tetején egy levél volt. A megtalálók belepillantottak és azonnal hívták a rendőrséget.
Szerettük volna megkérdezni a csónakkölcsönző munkatársát, ő azonban nem akart nyilatkozni. Egy fiatalokból álló trió viszont éppen a közelben tartózkodott. A társaság egyik lány tagja elmondta, hogy tűzoltók is érkeztek, akik az egyik csónakból kapacs segítségével keresték az eltűnt asszonyt. Nem kellett sokáig keresniük, a part közelében megtalálták a testét.
Azt egyelőre nem tudjuk, mikor történhetett az eset. A csónakkölcsönző 13 órakor nyitott, de előtte is volt mozgás a szigeten, ami népszerű kirándulóhely. A kutatás idején is nagyon sok kisgyerek tartózkodott a szigeten, vagy a tó partján, illetve vízibiciklikben. Emiatt valószínű, hogy az asszony az éjszaka leple alatt követte el a tettét.
Másokat is veszélyeztet
A mostanihoz hasonló esetek másokat is életveszélybe sodorhatnak. Tavaly egy horgász sietett egy öngyilkosságot elkövető asszony segítségére
Megtalálták az eltűnt horgászt is - Két halott a Csónakázó tóban 2011. August 29. 09:13 ugyanennél a tónál. Az úszni nem tudó nőt a ruhája húzta le, a segítségére siető, úszni jól tudó férfi lába pedig belesüllyedt az iszapba. A segíteni induló férfi holttestét órák múlva találták meg a tóban.