Hamarosan pártot alapíthat Magyar Péter

Az elmúlt napokban azon dolgozott, hogy összehívjon egy kört, ami egy jövőbeli párt magja lehet.

“Mindenképp szükség van egy olyan friss erőre, amely képes kontrollálni a jelenlegi hatalmat, ki tudja mozdítani az apátiából a jószándékú emberek millióit és képes a semmiből egy új, más világot teremteni Magyarországon. Egy ilyen erő létrehozásáért szívesen dolgozom együtt minden becsületes honfitársammal. Most, vagy soha!” – írta a NER-rel szembeforduló Magyar Péter a 444 megkeresésére.

Kedd reggeli interjújában a Diákhitel Központ korábbi igazgatója azt mondta a Telexnek, több ellenzéki párt is kereste az elmúlt hetekben. A Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd ezt tagadta a 444 kérdésére, a Demokratikus Koalíció nem válaszolt, a Mi Hazánk azonban megerősítette, hogy felvették Magyarral a kapcsolatot.

A lap azután kereste meg Varga Judit volt férjét, hogy több forrásból is úgy értesültek, egy új párt alapításán dolgozik, amelyik már a júniusi EP-választáson megméretné magát és amelybe egyeseket már a belépésre buzdított. “Több forrásból úgy értesültünk, Simicska Lajos is próbálkozott felvenni a kapcsolatot Magyarral az elmúlt hetekben” - írja a lap, ezt azonban Magyar cáfolta.

Magyar a 444-nek is megismételte, hogy nem akar meglévő ellenzéki pártokkal együttműködni. A Telexnek adott interjújának voltak azonban más, beszédes részei is. Úgy fogalmazott, a rendszer érdeke az ellenzéki pártok működése, „nehogy valaki valami újat létrehozzon”, egy új politikai szereplő feltűnése az ő értelmezésében a NER-ben „veszélyezteti a status quo-t”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet