Vasárnap folytatódott Ali Hamenei ajatollah hatnapos temetési szertartása Teheránban. Az iráni állami televízió közvetítése szerint a meggyilkolt legfelsőbb vezető három fia és további négy családtagja is részt vett az imádságon, amelyet a koporsó mellett tartottak.
Feltűnő volt ugyanakkor, hogy Mojtaba Hamenei, aki apja utódja, ezúttal sem jelent meg a nyilvánosság előtt. Az állami média nem közölt róla felvételt vagy fényképet.
A Reuters értesülései szerint Mojtaba Hamenei a február 28-i amerikai és izraeli légicsapások során sérült meg, amelyekben Ali Hamenei és több családtagja is életét vesztette. A hírügynökség információi szerint súlyos sérüléseket szenvedett, arca eltorzult, és egyik vagy mindkét lábán is jelentős sérülések érték.
A temetésen részt vevő egyik gyászoló a Reutersnek azt mondta, abban reménykedett, hogy a szertartáson már láthatja Irán új legfőbb vezetőjét, erre azonban nem került sor.
A búcsúztatás több napja tart. Hamenei koporsóját előbb zárt körben helyezték el, ahol magas rangú iráni tisztségviselők és külföldi delegációk róhatták le kegyeletüket. Szombaton nyilvánosan is ravatalra helyezték, egy üvegborítás alatt, lánya, veje, menye és 14 hónapos unokája koporsójával együtt.
A vasárnapi szertartás előtt ezrek töltötték az éjszakát a teheráni Moszalla mecset előtt, hogy elsők között búcsúzhassanak el az egykori iráni vezetőtől. Az iráni hatóságok arra számítanak, hogy a hatnapos gyászszertartáson összesen mintegy 30 millió ember vesz részt - írja a 444.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!