Hamis gyógyszereket, illegális potencianövelőket árult a pár, most fájhat a fejük

Egytől öt évig büntethető, amit tettek.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi párral szemben, akik 2014. áprilisa és 2016. májusa között engedély nélküli egészségügyi termékeket árultak.

A vádirat szerint a pár egyik tagja különböző potencianövelő szereket vásárolt az interneten, a megrendelt termékeket a másik vádlott lakásában tartotta, majd az interneten értékesítette a készítményeket. A termékek ellenértékét a vásárlók bankszámlára történő átutalással fizették.

Az árult készítmények Magyarországon nem engedélyezett, illegális gyógyszerek, kozmetikumok és étrendkiegészítők voltak, a készítmények legálisan az országban nem voltak forgalmazhatók.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az elkövetőket felhasználók számára széles körben hozzáférhetővé válással elkövetett

egészségügyi termék hamisításának bűntettével vádolja, velük szemben az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt

végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló