A 444.hu szúrt ki egy keddi bejegyzést a töki önkormányzat Facebook-oldalán, melyben beszámolnak arról, hogy másnap tartják annak a személynek a temetését, akinek a hamvait nemrég megtalálták a páncélszekrényükben. Ennyit lehet tudni, ezen kívül semmit, ugyanis bár több lap is megpróbálta szóra bírni az önkormányzatot, ők a legcsekélyebb információval sem szolgáltak. Még azt sem erősítették meg, hogy egyáltalán az önkormányzat kezeli-e az érintett Facebook-oldalt.
De amikor egy hozzászóló érdeklődött az elhunytról, neki is csak annyit mondtak, hogy "Nem kerestük a "miértet, a mikort, a hogyant"! Részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!"
Így aztán
az elhunyt nevén kívül semmit nem lehet tudni
az ügyben, sem azt, hogyan, sem azt, mikor, sem azt, miért kerültek a páncélszekrénybe a hamvak. Mindenesetre az ügy kapcsán az Index a rendőrséggel is felvette a kapcsolatot.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!