Harcjárműveket tesztelnek Zalában

A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.

Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét Zalaegerszegen. Az innovációs és technológiai miniszter azt mondta: Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is képes teremteni. Palkovics László hozzáfűzte: az önálló védelmi ipari kutatás-fejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetés.

A miniszter szerint a hozzáadott értéket termelő iparágak létrehozása új munkahelyeket teremt, és javítja az ország innovációs képességeit. Jelezte: a hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap.

A rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket  támogatják. A már épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek