Morawiecki a Financial Timesnak adott, hétfőn megjelent interjújában azzal fenyegetőzött, hogy kormánya “minden rendelkezésükre álló fegyverrel meg fogja védeni jogaikat”, és utalt arra is, hogy Lengyelország képes szabotálni az EU üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló ambiciózus terveit – számolt be a Luxemburg Times a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva.
Harcias hangvételű interjújára azután került sor, hogy Lengyelország némi haladékot nyert a tömbbel folytatott, folyamatosan eszkalálódó vitájában, amiért az ország egyoldalúan elutasította az uniós jog elsőbbségét, ezzel alássáva a 27 tagú blokk jogrendjét. Miután az unió vezetői múlt heti csúcstalálkozójuk során megvitatták a helyzetet, olyan nehézsúlyú politikusok, mint Angela Merkel és Emmanuel Macron önuralomra szólítottak fel.
Az EU újraértékeli, milyen agresszív megközelítésre van szükség a lengyelországi jogállami válság kezelésére, miután Morawiecki közölte, hogy a lengyel kormány felfüggeszti a bírák megfegyelmezésére alkalmazott, vitatott gyakorlatát. A kormányfő a lapnak elmondta, hogy legkésőbb az év végéig benyújtják az erre vonatkozó jogszabályt.