Hárman haltak meg egy balesetben Nógrád megyében

Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy menetrend szerinti autóbusz és egy személygépkocsi Nógrád megyében Érsekvadkert külterületén csütörtökön. Az autóban utazó két gyermek és édesanyjuk meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Nágel Tamás elmondta: Patak irányából Érsekvadkert felé tartott az autóbusz, amikor összeütközött a szemközti irányból érkező autóval a 2204-es számú út 3-as kilométerénél.

MTI / Komka Péter

A baleset következtében a személyautóban utazó két gyermek és egy felnőtt olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A buszon két ember sérült meg. A referens közölte: a helyszínelés idején teljes útzár van érvényben.

Angyal Eszter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a buszon ketten utaztak, mindketten megsérültek, őket a helyszínen látták el a mentőszolgálat munkatársai. Elmondta: a műszaki mentést az érsekvadkerti önkéntes tűzoltók, valamint a balassagyarmati és rétsági hivatásos tűzoltók végzik, a három holttestet a helyszínelést követően emelik majd ki a roncsból.

MTI / Komka Péter

A mentés során az autóbuszt is ki kell húzni az árokból, ahová az ütközés következtében borult - tette hozzá a szóvivő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek