Hárman haltak meg a magyar utakon a hétvégén

Negyvenen sérültek meg súlyosan.

Péntek éjféltől vasárnap éjfélig 115 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetnél voltak kint a rendőrök. Három halálos kimenetelű közlekedési balesetben három személy vesztette életét, a balesetekben 40-en súlyosan, 72-en könnyebben sérültek meg.

Összesen 575 személyt fogott el, közülük 76 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 426 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 262 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 35 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre 379 esetben volt szükség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek