A körforgalomban történt motoros balesettől
Motoros és autós ütközött egy körforgalomban Szombathelyen 2021. September 24. 16:05 még át sem ért egy másik riasztáshoz a baleseti helyszínelő, amikor körforgalomtól néhány száz méterre balesetet okozott egy Honda személyautót vezető férfi.
Az autója belehajtott egy előtte forgalmi okból lassító, közúti jelzőtáblákat szállító Volkswagen kisteherautóba, amit egy Opelnek lökött.
A helyszínen rövid idő alatt nagy torlódás alakult ki. A balesetet okozó férfi elmondta, hol rontotta el.
"Rendszerint nagyon körültekintően vezetek, még ha a mostani eset ezt nem is támasztja alá. Szombathely felé tartottam a 87-es főúton, amikor a város határában a balra kanyarodást tiltó jelzőtábla és a záróvonal ellenére erős lassítás után balra kanyarodott egy autó én pedig elgondolkodva néztem utána. Nem kellett volna" – csóválta a fejét a sofőr.
"Amikor visszanéztem az útra már ott volt előttem a teherautó és nem tudtam megállni. Nagyon sajnálom, hogy balesetet okoztam. Szerencsére senki sem sérült meg. A tanulságot levontam'
Alfa Romeo tolta össze a sort
Nem sokkal később és kb. egy kilométerrel arrébb újabb baleset történt a 87-es főúton.
Egy Kőszeg felől Szombathely irányába tartó Alfa Romeo középkorú férfi vezetője az előtte forgalmi okból lassító Toyota hátuljának ütközött, amit egy Audinak tolt. Személyi sérülés itt sem történt.
A három jármű vezetője ezért úgy döntött, hogy nem hívnak rendőrt, mivel egyértelmű, hogy ki és hogyan okozta a balesetet. Lefényképezték a járműveket a biztosító részére a baleset utáni eredeti helyzetükben, majd ezután lejártak a főútról, a papírok – pl. baleseti bejelentő -kitöltéséhez.
Ezen a szakaszon is nagy torlódás alakult ki. Tapasztalatunk alapján az autóbuszok és kamionok vezetői ilyenkor jobban felmérik a helyzetet és többször láttuk, hogy az elsőbbségükről lemondva csökkentették a bedugult sáv torlódását azzal, hogy 8-10 szemből érkezőnek is engedték, hogy kikerüljék az úton álló balesetes járműveket.
Láttunk negatív példát is, amikor pl. egy járművezető elakadásjelzővel megállt a sávjában, majd villogtatással jelezte a várakozó busznak, hogy jöhet. A buszsofőr kézfeltartással köszönte meg az előzékenységet és neki is kezdett a három jármű kikerülésének a 2x1 sávos úton, ám az elsőbbségéről lemondó autót kikerülte a mögötte érkező, hogy aztán pár másodpercig szemezzen a sávját elfoglaló buszsofőrrel, mielőtt visszatolatott az álló autó elé, hogy a busz beférjen.
Svájci rendszámú autóba hajtott bele magyar rendszámú Renault
A 86-os főúton Szombathely és Petőfi-telep között történt ráfutásos baleset egy kanyargós szakaszon. Forgalmi okból lassított egy svájci rendszámú BMW, aminek a hátuljába belehajtott egy magyar rendszámú Renault személyautó. Személyi sérülés itt sem történt, a balesetet okozó idős sofőrnek bírságot kell fizetnie.
A 86-os főúton is nagy torlódás alakult ki.