Buszba hajtott
Söptén álló, jobbra indexelő helyközi autóbuszba hajtott bele egy Skoda Felicia. A sofőr későn észlelte az autóbuszt, fékezett, de már nem tudott megállni. A szemből érkezővel való frontális ütközés helyett a busszal való ütközést választotta a vezető. A kocsiban utazók megsérültek, úgy tudjuk, egyikük súlyosan.
Frontális karambol ráfutás helyett
Csepreg és Bük között már másképp döntött egy Skoda Fabia sofőrje. A hölgy későn észlelte, hogy az előtte haladó személyautó balra akar kanyarodni, beletaposott a fékbe, de a vizes úton megcsúszott. A vezető a ráfutás helyett megpróbálta balról kikerülni az álló autót, így frontálisan ütközött a szemből érkező Suzukival, ami miatt az első autó megállt.
A baleset után egy súlyos és két könnyű sérültet kellett ellátniuk a mentőknek. A nyugat.hu a közelmúltban foglalkozott a kormány félrerántásának veszélyeivel
Őzgida miatt borult árokba a személyautó Lukácsházánál 2012. October 27. 11:39 .
Süteményt vitt, elütötték
Nem sokkal később Csepregen is súlyos sérülthöz riasztották a mentőket. Egy 78 éves asszony kelt át a Vörösmarty utcában az úttesten, amikor egy közeli kapubejáróból kitolatott egy személyautó és elütötte a süteményt vivő idős nőt. A gyalogos combnyaktörést szenvedett, az autót vezető hölgy ellen büntetőeljárás indult.