Háromgyermekes apa temethette el élve az újlengyeli erdőben talált nőt

A gyanúsított rengeteg pénzzel tartozott az áldozatának.

Teljesen normális, udvarias férfinak ismerték meg a szomszédai Sz. Attilát, aki a gyanú szerint megölte az újlengyeli erdőben talált nőt - írta meg a Blikk.

Az eddigi vizsgálatok alapján a 48 éves, háromgyermekes Sz. Attila több millióval tartozott áldozatának, az 52 éves T. Jánosnénak, ismert szigetszentmiklósi vállalkozónak, akinek holttestét május 4-én találták meg a nyomozók.

A nyomozás adatai szerint a férfi április 27-én vehette fel kocsijába az áldozatát, akit üzleti tárgyalásra hívott. A nőt aztán az erdőben többször megütött és megszúrta, ám még élt, mikor eltemette. A szakértő szerint T. Jánosné halálát kivérzés és fulladás okozta.

Sz. szomszédait és barátait is megkereste a Blikk, akik mind megrendültek a dolog hallatán. Elérték a gyanúsított párját, Zsuzsát is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elásott női holttestet találtak a rendőrök

A nyomozók már őrizetbe vettek egy solymári férfit.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló