Brutális statisztika: három halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat ember vesztette életét huszonnégy óra alatt.
Magyarország területén a október 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat ember vesztette életét, 12 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 184 személyt fogott el, közülük 62 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 61 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 171 embert állítottak elő, köztük 68 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 90 esetben történt.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!