Amióta világ a világ és civil a civil, a civil ember (ami mi mindannyian vagyunk, hiába a kormány újabb szófeketítő kampánya, hasonló kampánnyal a liberalizmus kifejezést sajnos már sikerrel a föld alá döngölték, de sok minden más mellett ezt sem kéne hagyni) a művészet eszközével is igyekszik erre a bizonyos világra szabadítani a mindenkori véleményét.
A Fidesz csodálatos arrébb takarítása Csongrád megye egyik legfontosabb bástyájában sok mindenkit megmozgatott mindenfelé. Nem csak a Facebook-falamat öntötték el a #vanremény lelkendezések, de még a New York Times is szóvá tette a fordulatot, cikkek sora élt a gyorselemzés eszközével, a Fidesz válságparában azonnal az utcára küldte az aktivistáit, sőt, az eddig rendre vicsorogva savat köpő Bayer Zsolt is a tőle egészen idegenül ható, már-már a mérsékelt önvizsgálat hangnemében szóló nyilatkozatot tett arról, hogy ideje elgondolkodni. Elgondolkodni!
És akkor vannak a már régóta ott lévő dolgok, amikbe váratlanul új vért pumpál valamilyen friss történés. Mint ez a Budapest hetedik kerületének peremén, egy foghíjparkoló mellé felfújt firka:
Hódmezővásárhelyen sziszeghettek volna a helyiek, főleg azok, akiket undorító módon listáztak, mint valami levágásra ítélt marhákat, csak mert ellenzékben mertek lenni. De sziszegés helyett sercegtek inkább a tollukkal, az ikszet nem a Fidesz hazugságai, megfélemlítései, félgengszteri módszerei mellé helyezve.
Így néz ki, amikor az ember tököt ereszt, és nem enged a nyomásnak. A hatalom szolgálását pedig hagyjuk csak meg a droidjaiknak. Úgysincs már nekik sok hátra. A hatalomnak pedig még annál is kevesebb.
