Én most nagyon örülnék, ha a népnemzeti polgártársak figyelnének egy gyűszűnyit, és nem kapcsolnának el azonnal máshová az Átkozott Szó hallatán, reflexszerűen, mintegy. Tudjuk, nehéz lesz, mert ebben a második mondatban máris muszáj leszögeznünk egy megmásíthatatlan tényt: a liberalizmus valójában eléggé rendbenlévő dolog. A világtörténelem kinyíló csipájú társadalmainak egyik, ha nem a legszebb vívmánya.
Valós jelentésével elég nehéz nem egyetérteni. A liberalizmus lényege ugyanis az, hogy - és most hagyjuk a különféle területekre specializált és kronológiailag is változó fajtáit, szorítkozzunk a lényegre - az egyén legyen szabad, amíg más egyén szabadságát nem korlátozza ezzel, és mindenkit egyenlő jogok illessenek meg. Az állam viszont semmi esetre se legyen teljesen szabad, hanem korlátozzuk módjával, ha hatalma túlságosan elharapózna. Korlátozzuk, ha bele akar avatkozni vadul az életünkbe, a bizniszünkbe, az ízlésünkbe, és meg akarja mondani, hogy nekünk mi a jó. Majd azt mi tudjuk.
Amit félreértenek azok, akik fújnak rá
Kettő darab betűvel értik félre a liberális kifejezés lényegét azok, akiknek a fejében ez a szócikk valahol a pusztulat és a fertő között foglal helyet: a liberalizmus alatt ők nem szabadságot, hanem szabadosságot értenek. És innen lehet tovább bontani az összes slágertémát - hogy melegnek lenni szerintük mást nem jelenthet, mint testnedvillatú latexmellényben ferdíteni el kölykeink nemi identitását, hogy tudatmódosító szereket használni mást nem jelenthet, mint hogy a tulajdon szüleinket szétlopva lőjük be magunknak a heriont, és így tovább.
Hogy néhányan nem igazán tudják a pontos különbséget, az még hagyján. De hogy pont a történelemmel példálózni annyira imádó miniszterelnök nem érti (nem akarja érteni) a lényegi különbséget, az már aggasztó. Orbán Viktornak a Tisza István-szobor avatóján sikerült egy olyat lenyilatkoznia, hogy:
Miért is ne következhetne a darabjaira hullott liberális korszak után egy felívelő és lelkesítő nemzeti korszak?
Repült a skarlát billog a liberalizmusra. A miniszterelnök tudatlanságát (aljas stratégiáját?) mi sem bizonyítja jobban, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt semmiféle liberális korszak. Ja, hogy az SZDSZ-re tetszik gondolni? Ne röhögtessük már egymást: nem csak liberális korszak nem volt, de ez a galambos párt sem volt sosem egy színtisztán, egyetértően liberális párt.
És akkor jött megint az ijesztően blőd, buzilobbizó Kerényi Imre, aki egy friss Népszabadság-interjúban brekkent olyat, hogy
a jelenlegi korszakban a nemzetek fölötti liberalizmus megpróbálja megvalósítani világméretekben a saját diktatúráját, ami ellen fel kell venni a küzdelmet.
Tehát a szabadságbarát gondolkodás akar diktatúrát? Hogyan is? Hát sehogyan, csak Kerényi is barlangsötét, és nem tud különbséget tenni szabadság és szabadosság között.A támogatást szabadon és főleg szabadságbarát szervezeteknek osztó norvégok megfenyítése, majd a szabad sajtó lerohanása után úgy tűnik, nagyobb léptékre sikerül váltania a Fidesznek, a friss ellenségkép most egyenesen a szabadságeszmény. Két ilyen nagy formátumú államférfi támadt rá egy héten belül, szóval dehogy túlzunk. Talán ideje lassan a saját, jól felfogott érdekünkben újratanulnunk a fogalmakat, és kiállni értük, amíg nem késő.
