Hatezer tokiói orvos kéri az olimpia törlését

A tokiói orvosok egyik szövetsége a tavalyról idénre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt.

A 6000 doktort magában foglaló csoport azt írta, a kormánynak és a szervezőbizottságnak arról kell tárgyalnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy a játékokat Tokió nem rendezi meg. „A jó döntés az, ha törlünk egy olyan eseményt, amely potenciálisan növelheti a fertőzöttek számát és a haláleseteket” – írták az orvosok.

A jelenleg is járványügyi vészhelyzet alatt álló Tokióban a kórházak jelentős leterheltek, a lakosság többsége pedig ellenzi az olimpia idei megrendezését. Japánban az oltási program lassan halad, a 125 milliós országban eddig mindössze az állampolgárok nagyjából két százaléka kapta meg mindkét vakcinát. Hétfőn 5263 új esetet regisztráltak a 125 millió lakosú országban, a korlátozások miatt enyhén csökkenő a tendencia.

A helyi szervezőbizottság és a NOB is ragaszkodik a nyári játékok megtartásához, amelyet biztonságosnak ígérnek. A NOB német elnöke, Thomas Bach látogatását májusról júniusra halasztották a járvány terjedése miatt, Japán már a negyedik hullámmal küzd, de eddig nézőkkel rendeztek meccseket, és koncerteket is tartottak.

Arról már korábban határoztak, hogy önkéntesek és szurkolók nem mehetnek az eseményre, a diplomaták létszámán is karcsúsítottak. Arról viszont még nem döntött a kormány, hogy a szurkolókat beengedik-e a versenyekre. - írja a Telex.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek