Hátrahagyottak vagyunk valamennyien, akik még nem szálltunk be Kharon ladikjába, hogy a túlvilágra jussunk. Vagyis, mindig csak az élők okozzák a problémáinkat, sőt, maga az élet a legnagyobb probléma. Most is, a múltban is, és a jövőben is így lesz, de amíg rendeződik a szitu, érdemes jó minőségű tévésorozatokkal elütni a maradék időnket.
A The leftovers (Hátrahagyottak) ilyen, az HBO saját gyártású misztikus szappanoperája, amely eddig négy részben meséli el az Apokalipszis kezdetét. Egy szép, de jelentéktelennek tűnő napon, mintegy 120 millió ember tűnik el nyomtalanul a Földről. Sorozatunk helyszínén, Mapletonban, ami kb. egy Szombathely nagyságú vidéki amerikai város, ez közel száz embert jelent. Van közöttük családapa, újszülött bébi, testvér, nagymama, bróker, közmunkás, de a legfurcsább az, hogy még a nyomukat sem lehet felkutatni.
A tudomány bevallja, hogy nem tud semmit, a vallás meg hiába hivatkozik az Utolsó ítéletre, senki nem hisz már abban a mesében, amit a Nagy Könyvben megírtak. Bár az eltűnés traumájával kezdődik a mini sorozat, a második jelenetben már három évvel később vagyunk, és azt látjuk, miként dolgozzák fel jól-rosszul a veszteséget a
hátrahagyottak
.A New York Times bestsellerét, Tom Perotta regényét dolgozta fel Carl Franklin, és Peter Berg rendező páros, úgy, hogy az írót kérték fel dramaturgnak. Az eredmény méltó a minőségi televíziózást képviselő HBO.-hoz, vagyis nemcsak izgulunk, mintha thrillert látnánk, hanem még különös filozófiai kérdéseket is feltehetünk maguknak, amely saját lelkünkre és emberségünkre vonatkozik. A válasz tőlünk függ, a baj csak az, hogy saját magunkat sem ismerjük, főleg arra vonatkozólag, hogy miként érint minket a hirtelen halál közelsége?
Kevin Garcey (Justin Theroux) rendőrfőnök megpróbál a maga felvilágosodott és ateista világképével ezzel szembeszállni. Ő is a csodás eltűnések áldozata, igaz, az ő családjából mindenki él még, de a felesége egy szekta tagjává vált, a lánya hedonizmusba menekült, míg a fia egy bűnöző-próféta biztonsági őre lett. Nincs irigylésre méltó helyzetben, hisz magam sem tudom eldönteni, kik a veszélyesebbek: azok, akik fehér ruhában, teljes némaságban, örökösen cigarettáznak, és nem tagadják, hogy bűnösségük miatt hagyták hátra őket, vagy azok, akik ezekre a szektásokra köveket hajigálnak, és az eltűnteket hősökként gyászolják?
A közösség papja próbálja jókra és rosszakra szétválasztani az áldozatokat, de már senki nem hisz neki, a gyerekeket sem keresztelik meg, misére se járnak. Ráadásul hiába tűnik úgy, hogy a Jóisten támogatja minden egyes lépését, valahogy a gonosz győz mindig, még a templomot is el kell adnia jelzáloghitelesként. (Szerencsétlen, nem tudott semmit a magyar kormány devizamentős csomagjáról, különben nem stresszelne ennyit.)
A művészi sorozatokhoz méltóan kiváló színészek, és nem sztárok játsszák a szerepeket. Kivétel Liv Tyler, de ő például meg sem szólal, egyedül arcjátékával válaszol a fel nem tett, vagy meg nem válaszolható kérdésekre. A film atmoszférája annyira erős, hogy a Jóbarátokhoz szokott nézők pánikszerűen menekülnek tőle, és kommentekben alázzák. Ma már biztos értékítéletet jelentenek számomra a kommentek, fordított értelemben.
Valóban, annyira nyomasztó és borzongató a sorozat hangulata, hogy már Lars von Trier mestert idézi meg. Még a kritikusok is fáztak tőle, amit csak azzal magyarázhatok, hogy intellektuálisan is nehezebb dió, mint egy Pókember 3. Sajnos, engem meg csak olyan gondolatok és képek érdekelnek, amit nem felejtek el azonnal, hogy kikapcsolom a képernyőt.
Az eddig elkészült negyedik rész elején egy zseniálisan összevágott szekvenciát látunk egy babáról. Csupa közeli, gyors vágás egy fejről, amire szemeket ragasztanak, piros szájat festenek, dobozba rakják, hogy az üzlet polcára kerüljön, ahol egy kéz leveszi, megvásárolja, majd egy betlehemes jászol közepébe teszi. A kamera közelít, és mire a kisded Jézushoz érnénk, látjuk, üres, ellopta a Megváltót valaki. Karácsony táján ennél rosszabb szimbolikát nehéz elképzelni is. De ennél is van rosszabb, például, hogy ez igazán nem zavar senkit.
Ahogy már nem zavar senkit a mi világunkban, hogy a gyerekek nem hisznek már sem a Mikulásban, sem a húsvéti nyusziban. Talán, még a gonosz Mumusnak van némi hatalma a tévét nézők lelke felett.
Az biztos, hogy mindig a jobbak mennek el idő előtt, a maradékok túlélése meg a selejt bosszúja. Nem tudom, mikor kezdődött el az apokalipszis, de az tuti, hogy nyakig benne vagyunk, és közben tévézünk. Ha lehet, legyünk jók magunkhoz, és ragaszkodjunk ahhoz az igazsághoz, amit a Hátrahagyottak mond el nekünk.
