1928-ban adták át vasúton túli városrész első iskoláját a Szövő utcában - meséli az iskola történetét feldolgozó kötet szerzője, dr. Kalocsai Péter. Ezt az egyszintes épületet 1944 őszén, a nagy bombatámadáskor találat érte és elpusztult. Az iskola, mint szervezeti egység nem szűnt meg, de a diákokat a közeli iskolákba osztották szét.
1945. után újra akarták építeni az iskolát, de erre majdnem tíz évet kellett várni. 1951-ben ugyanis a Szövő utcai iskolát szervezetileg is megszüntették, 1954-ben azonban egy helyszíni bizottsági szemlén úgy döntöttek, hogy új iskolát építenek a régi iskolától távolabb lévő üres telken.
Az új épületet 12 tantermesre tervezték, ebből négyet a város, nyolcat a minisztérium finanszírozott volna. 1956 szeptemberére el is készült az egyik szárny, hat tanteremmel, az iskola ekkor nyolc osztállyal és 258 gyerekkel működött. Aztán az októberi forradalom és szabadságharc miatt leállították az építkezést, amit csak 1958-ban folytattak. De ekkor is csak az eredetileg tervezett épület felét fejezték be.
Mindezt Kalocsai Péter mondta el gyorsan, mintegy előzetesként a készülő kötetből. Ami egyébként három fejezetből áll majd, a jogelőd Szövő utcai iskola (1928-1951), az Antal János utcai (1956-1992) és a Nyitra utcai (1993. jan. 1-től).
Hozzátette, a Nyitrai utcai iskolának korábban is és most a nyelv- és a művészeti oktatás volt az erőssége, 2005-től a város egyetlen kéttannyelvű (magyar-angol) iskolájaként működik.
És azt is megjegyezte, hogy az iskola udvara hatalmas, ez tényleg olyan, amire az általános iskolás gyerekeknek szükségük van.
A már többször említett kötetről szombat délelőtt ennél részletesebb tájékoztatót hallhatnak azok, akik elmennek az iskola 60. születésnapjára rendezett öregdiák találkozóra. Ennek a részletes programja: