Este hatkor az elsötétített teremben felhangzott Erkel Bánk bánjának talán leghíresebb áriája, a Hazám, hazám (Varga Viktor tolmácsolásában). S hogy miért, azt az ünnepi gálát felvezető konferanszié magyarázta el az Agora MSH nézőterét csurig megtöltő közönségnek.
1963-ban ezzel az operával avatták fel Szombathely akkori új büszkeségét, a „Sportpalotát”, és ne szégyelljük, az akkori szocialista építkezés remekét a város dolgozói számára.
Ezen a napon, most, hatvan év múltán azonban eddig az áriáig még sok minden történt, mert ez a nap volt arra szánva. Vagyis arra, hogy az eltelt több mint fél évszázadot pár órában összefoglalja, ami, valljuk meg, embert próbáló vállalkozás.
Akkor cselekedett volna helyesen a tudósító, ha reggel vett volna magához egy kis hamuban sült pogácsát, friss vizet a butykosába, s így indult volna útnak beszámolni a hosszúra nyújtott napról, ami délelőtt úgy kezdődött, mintha akármilyen szimpla szombat lenne, azaz, Kézműves Kuckóval és diafilm-vetítéssel a gyerekek számára.
A Népmese Napja alkalmából lett meghirdetve ezúttal ez a két program, de emellett mutatta azt is, amiért a ház annak idején felépült, hogy a város lakosai, kicsik és nagyok otthon legyenek, és jól szórakozzanak benne.
A délután és az este bevezetéseként az épület előtti teret rally és tuning autókkal pakolták tele a szervezők, amivel a Szabadidőközpontban tartott efféle versenyekre emlékezetek és emlékeztettek. Ide ekkor már a nagyobbacskák, és természetszerűleg leginkább férfiak érkeztek álmodozni meg nézelődni, a kormányok mögé képzelve magukat fülig vigyorral.
De talán éppen ez az, ami ennek a születésnapi bulinak a lényege volt. Mégpedig az – amit aztán Nemény András polgármester későbbi köszöntőjében is elmondott -, hogy ez az épület annyira a szombathelyieké, mindenkinek annyi élménye fűződik hozzá, hogy voltaképp, amikor az itteni hajdani programokra emlékeznek, akkor a saját életükre gondolnak vissza, annak látják egy-egy szeletét.
És így van ezzel a tudósító is, aki megérkezve a délutánon a ház előtti térre az autók közé, leült a padra ránézve a sokat megélt falakra, és arra gondolva, hogy akkor lássuk, mire megyünk együtt, és máris önmagát látta a falakon belül szereplőként, mint az Éneklő Ifjúság kórista fellépője, vagy, mint ott kosárlabdázó alak. Mert ilyen is volt.
Meg olyan is, hogy nézőként röplabdát bámult, vagy épp színházi előadást vagy koncertet, meg még ki tudja mennyi mindent nem csinált itt. Például a lányával keringőzött annak szalagavatóján, de ilyen élménye szinte az összes szombathelyi apának van.
És ekkor döbbent rá a tudósító, hogy ha majdnem egykorú, illetve egy kicsit idősebb, mint ez az épület, akkor természetszerű, hogy annyi emléke van róla, és ezekért az emlékekért az épület munkatársai nagyon keményen megdolgoztak.
Mint ahogyan délutánra így történt ezen a szombaton is, ugyanis, ahogyan közeledett a programok kezdete, úgy érkeztek hosszú és tömött sorokban a népek, hogy aztán színültig töltsék a nézőteret, mint azt már az elején említettük. És voltaképp itt kezdődik el a nap meséje.
Ott, jelesül, hogy elsőként a délutánon az aulában a legendás lemezlovasra, a nemrég elhunyt Neczpál Györgyre emlékezzenek fájdalmasan, aki annyiszor vonzotta tele közönséggel azt az épületet, ahol most őrá gondoltak az itt maradottak nagy szeretettel. Majd a ház hatvan évére emlékező kiállítás nyílt meg az emeleti kerengőben.
Ezen hozzávetőleg hatvan kiállítási tárgy, relikvia, az itteni eseményekről íródott tudósítások kaptak helyet, s erről valóban elmondható, hogy a teljesség igénye nélkül készült. Hiszen, ha mindent egy helyre és egy csokorba raktak volna össze, akkor a könyvtárat kellett volna ideköltöztetni, de ez, mint könnyen belátható, egyáltalán nem lehetséges.
Mindezek után jöhetett a polgármesteri köszöntő, amelyben Nemény András sem tehetett mást, mint fölidézte a saját életét a „Sportház” fényében kétéves, rövidnadrágos gyerekkorától addig a pillanatig, a tegnapi estéig, amikor polgármesterként áll ugyanott, mint annak idején a rövidnadrágjában édesanyjával és nagymamájával.
A ház azonban nemcsak a városé, hanem a megyéé is, és éppen ezért szólt pár szót Majthényi László közgyűlési elnök arról beszélve, hogy hatvan évvel ezelőtt sem nagyon volt pénz a köz kasszájában, s éppen ezért, hogy a „Sportpalota” építését be tudják fejezni, a megye települései közt indítottak gyűjtést, és a mai szemmel nevetségesnek tűnő tízezres tételek tették lehetővé aztán, hogy felépüljön végre a házunk.
De így lett Sportpalotája Szombathelynek már Budapest előtt, amit kinek másnak, mint a mostani tudósításokban (Képtár) mind gyakrabban emlegetett Gonda Györgynek 
Gonda György, az egykori szoci vezető, aki nagyot alkotott a szombathelyi kultúrában 2023. August 22. 16:54 lehet köszönni. Aztán ő is, mint előtte Nemény András a város nevében, oklevelet – emléklapot – adott át a jelenlegi igazgatónak (ügyvezetőnek), Horváth Zoltánnak. De mindketten azt hangsúlyozták, hogy az elismerés az eltelt hatvan év összes dolgozójának szól, és ez így is van rendjén.
Csak mindezek után jöhetett a gálaműsor, amelyen olyan, az épülethez köthető egyesületek (a néptánctól, népzenétől kezdve, a társastáncig, a fúvóstól a kórusmuzsikáig, a színházi produkciótól a slam poetry-ig) mutatkoztak be, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a város – és a megye – kulturális életében.
A lényeg azonban abban volt és van, hogy a fellépők a város fiai (lányai), akik azt, amit magas színvonalon űznek, a ház (épület) nélkül nem tehetnék, nem tehették volna, mert ez a ház adott otthont nekik, és ad ma is. A közönség pedig díjazta a produkciókat, élénk ovációval és tapssal, csak a bent lévők azt sajnálhatták, hogy nem tudnak egyszerre kint is lenni, ahol az épület díszbe öltözött a fényfestés által.
Baloldalt egy végtelenített film vetítődött a hajdani építésről, amúgy pedig mindenféle, ha sokáig nézte az ember, szédülést okozó csodák vetültek a falakra, és itt hallottuk az este egyetlen csalódott hangját is egy kisfiútól, aki azt mondta az anyukájának, azt hitte, hogy majd bácsik fogják ecsettel festegetni a falakat.
De így is megbékélt a látvánnyal, mint ahogyan a bent lévők sem maradtak le, lévén, éjfélig öltöztették fénydíszbe az épületet, hogy mindenki láthassa, aki csak akarja, illetve, aki arra jár. És így is lett.
Egy dolog volt csak hátra mindezek után, a kilenckor kezdődő Neczpál DJ-maraton, más néven retro disco, ami olyan volt, mint a műfaj megszületésekor a tudósító boldogult úrfikorában: hangos, villódzó és csatakos, de úgy látszik, ez régen is tetszett a fiatalságnak és ma is a jelenlegieknek, illetve azoknak, akik együtt öregedtek az épülettel, amelynek keresztlevelén ez áll: Sportpalota.
A képekre kattintva galéria nyílik. Nézze meg.
