Hazaengedhetik a kisfiút, akinek az óvónő mentette meg az életét

Elviszik kivizsgálásra is, hogy kiderüljön, pontosan mire allergiás.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Óvónő mentette meg a kisfiú életét 2022. May 22. 13:23 a IV. kerületi Pozsonyi Tagóvodában allergiás reakció jelentkezett egy öt és fél éves kisfiúnál. Az óvónő a délutáni alvás után vette észre, hogy a kisfiúnak ödémás a szeme, piros a szemfehérje és egész testén piros a bőre.

Mivel a gyereknek nem volt láza, sejtette, hogy allergiás reakcióról van szó. A szülőket nem tudta eléri, így Epipen injekciót adott be a kisfiúnak, majd hívta a mentőket. Ezzel pedig megmentette a kisfú életét.

Az édesanya hétfőn elmondta az ATV Híradójának, hogy Dávidot várhatóan ma kiengedik a kórházból, ezután kivizsgálásra viszik majd, hogy kiderüljön, pontosan mire allergiás.

(Címlapképünk illusztráció.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek