Hazafias kötelesség elmenni a moziba megnézni a Petőfi-filmet - mondja Rákay Philip

Bár már négyezer-nyolcszázhuszonhatodszor látta a filmet, még mindig "van a filmben három-négy-öt olyan pont, ahol mindig nyelem a könnyeimet."

"Hazafias kötelességünk volt végre filmet készítenünk Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról, és hadd mondjam azt, hogy hazafias kötelezettség elmenni a moziba és megnézni" - jegyezte meg Rákay Philip a napokban a mozikba kerülő Petőfi-film kreatív producere és egyik írója a Hír TV-ben.

A HVG szemléje szerint ezt Rákay arra kérdésre válaszolta, hogy vajon van-e esély arra, hogy „a nem nemzetben, nem hazában gondolkodó, globalitásban hívő, baloldali érzelmű honfitársainkat is megszólítja” majd a film.

A producer az interjúban elmondta, „négyezer-nyolcszázhuszonhatodszor láttam a filmet, hiszen a vágástól, az írástól kezdve az utolsó kiskanálig és jelmezig Szente Vajkkal ketten mondtuk rá mindenre az áment”, de még így is "van a filmben három-négy-öt olyan pont, ahol mindig nyelem a könnyeimet."

Rákay Philip arra a kérdésre, hogy vajon sikerülni fog-e a filmnek megszólítani a fiatalokat, elmondta, hogy már több tesztvetítést tartottak a filmből „fiatalok, középkorúak, idősek” részvételével.

„Egészen megrázó élmény volt látni, hogy valami mindenkit megfog a filmben: van, akit a humora, mert nagyon sok humor van benne; van, akit a fiatal, jóképű srácok, akik a márciusi ifjak; van, akit Szendrey Júlia, akit egy nagyon szép lány, Mosolygó Sára játszik remekül; van; akit a kalandfilmes szál; és van, akit az, hogy torokszorító pillanatok vannak a filmben.” - jegyezte meg a producer.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet