A TEK nemrég egy közleményben erősítette meg, hogy hazatért az a férfi, akit kalózok ejtettek túszul Nigériában. A férfit még október végén rabolták el, öt másik emberrel együtt.
A teljes közleményt itt olvashatják:
A Nigériában 2017. október 21-én elrabolt magyar állampolgár november 11-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett.
A TEK főigazgatója által elrendelt vonatkozó szakmai protokoll szerint a TEK válságközpontja az érintett nemzetközi partnerekkel, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy a magyar állampolgár társaival együtt épségben hazajuthasson.
A TEK - a hatályos nemzetközi normák betartásával - továbbra is közreműködik a bajba jutott magyar állampolgárok mentésében, a Magyarország területén kívül közvetlenül fenyegető háborús cselekmények, fegyveres konfliktusok, valamint terrorista és túszejtő akciók esetén.