Hegedűs Zsolt Győrfi Pál leváltásáról: a mentőknek nem celebarcokra van szüksége

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálat kommunikációjának nem az a dolga, hogy reflexből védje az intézményt, hanem az, hogy segítse a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúráját.

"A mentőknek egy pillanatra sem celebarcokra, nem intézményvédő reflexekre és nem PR-mondatokra van szükségük, hanem szakmai, őszinte, emberséges és tanulni képes kommunikációra" - írta az egészségügyi miniszter szerdán a Facebookon Szűcs Brigitta szóvivő kinevezése kapcsán.

Hegedűs Zsolt bejegyzésében úgy fogalmazott: ha új rendszert, új szemléletet és valódi szakmai fordulatot akarnak a mentőknél, akkor nem elég szervezeti ábrákat módosítani vagy vezetőket cserélni.

Meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény beszél önmagáról, a hibáiról, a betegekről, a dolgozókról és a nyilvánosságról – hangsúlyozta, hozzátéve: ebben lehet fontos lépés Szűcs Brigitta megjelenése.

A miniszter felidézte: Győrfi Pál nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz – magyarázta.

Szerinte a mentés nem átlagos közszolgáltatás, minden késlekedés, minden rossz döntés, minden hibás szervezési folyamat, minden elhallgatott rendszerszintű probléma emberi életekben, családi tragédiákban, maradandó károsodásokban mérhető. Ezért a mentőszolgálat kommunikációjának nem az a dolga, hogy reflexből védje az intézményt, hanem az, hogy segítse a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúráját – szögezte le.

Hegedűs Zsolt kiemelte, a hallgatás, az elkenés vagy a túlzott intézményi önvédelem rombolja az egészségügybe vetett bizalmat. "Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat" – fogalmazott, hozzátéve: egy modern, betegbiztonságot komolyan vevő egészségügyben a hiba beismerése nem gyengeség, a transzparencia nem támadás, a kritika pedig nem lejáratás. "A valódi szakmai kultúra ott kezdődik, hogy képesek vagyunk kimondani: történt valami, meg kell értenünk, tanulnunk kell belőle, és változtatnunk kell" – állapította meg.

A miniszter szavai szerint Szűcs Brigitta "tiszta hangja, tiszta szíve és romlatlan szakmaisága" fontos esély lehet egy új korszak kezdetére. "De ez az esély csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság, a szakmai alázat és a hibák őszinte feldolgozása" – fűzte hozzá.

Hegedűs Zsolt hangsúlyozta, Győrfi Pál távozása annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van.

"Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el" – zárta bejegyzését a miniszter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet