Hét jelöltet vettek nyilvántartásba eddig Vas megyében, derült ki a Nemzeti Választási Iroda weboldaláról.
A Szombathelyt és további 11 kistelepülést magába foglaló Vas 01-es körzetben
A sárvári-kőszegi központú Vas 02-es körzetbe egyelőre két jelöltet
A Körmendet és Szentgotthárdot is magába foglaló Vas 03-as körzetben szintén két jelöltet vett nyilvántartásba eddig az NVI:
De azok sincsenek elkésve semmivel, akik még nem gyűjtötték össze az 500 ajánlást: az íveket ugyanis március 6. 16 óráig kell leadni a helyi választási irodákban.
A kisebb pártok nem állnak jól a gyűjtéssel
A Fidesz és a TISZA Párt jelöltjei már az ajánlásgyűjtés első napján, szombaton leadták az induláshoz szükséges ajánlásokat. A kisebb pártoknak viszont nehéz terepnek tűnik az aláírásgyűjtés, erről írt kedden a Telex.
A lap kereste a Mi Hazánkot, a DK-t, a Magyar Kétfarkú Kutyapártot (MKKP) és a Jobbikot is.
A Mi Hazánk nem válaszolt a megkeresésre. Facebook-oldalukon rekordgyors ajánlásgyűjtésekről írtak, ennek ellenére szerda délig a választókerületek harmadában adták le az induláshoz szükséges 500 aláírást.
A DK szerint jelöltjeiknek szintén nem okoz problémát az gyűjtés, a minimumot minden jelöltjük összeszedte már. A párt szerint az első két hetet a választókkal való találkozásra használják, sok helyen kopogtatnak is, a munkában Dobrev Klára pártelnök is részt vesz. Országosan eddig nyolc helyen adták le a jelöltek az íveket.
Az MKKP azt írta, országosan tízezernél több ajánlás gyűlt össze, és időarányosan jobban állnak, mint 2022-ben. Úgy számol, hogy március 6-ig 80 választókerületben sikerül összeszedni elegendő ajánlást. Az első íveket hamarosan le is adják szerinte a helyi választási irodáknak.
A Jobbik 104 választókerületben kezdte meg a gyűjtést, állításuk szerint van ahol könnyebben, és van ahol nehezebben haladnak, "de ez tapasztalataink szerint mindig is így volt”. Hozzátették, jelöltjeik és aktivistáik igyekeznek a lehető legtöbb választóval találkozni a rendelkezésre álló időben. Országos szinten egyelőre sehol sem adták le az íveket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!