Hétvégén ismét bajnok lehet a szombathelyi Kiss Norbi

70 pont. Ennyi az előnye a kamionversenyzőnek összetettben Jochen Hahn előtt.

A Révész Racing magyar pilótája nagyon meggyőzően ment az idei szezonban, és a hétvégén Le Mans-ban megszerezheti az újabb EB címét, egy versenyhétvégével a szezon vége előtt. Csata inkább már csak a második helyért zajlik, itt mindössze 39 pont a különbség a második és a negyedik között, azaz Hahn, Lenz és Albacete is befuthat még másodikként. Csapatversenyben is az élen áll a Révész Racing, itt 123 pont az előny.

Márti Bóta Photography

Egy éve remekül ment Franciaországban Kiss Norbert, két versenyt nyert, egyszer pedig a negyedik helyen zárt, de győzött itt a korábbi években is, így fekszik neki és az autónak is a legendás pálya.

A 4.1 km-es aszfaltcsíkot 11 – zömében gyors - kanyar tarkítja, néhány egyenes mellett van pár lassító, melyek remek előzési lehetőségeket kínálnak. A szombathelyi pilóta viszont szeretne az élről rajtolni, és folytatni idei páratlan sorozatát, amikor rendre a leggyorsabb volt az időmérő edzésen.

Márti Bóta Photography

Fontos lesz az autó üzembiztossága, a verseny után ugyanis már a következő héten jön a zárófutam Spanyolországban, azaz nagy javításokra nem sok idejük marad a csapatoknak. Norbi autójának legutóbb a turbójával voltak gondjai, de a csapat gyors munkájának köszönhetően sikerült kicserélni az alkatrészt, és az utolsó előtti rajthelyről is felzárkózott Norbi.

Márti Bóta Photography

Le Mans-ban szombaton 15.40-től rendezik az első, 18.20-tól a második versenyt, míg vasárnap 14.15-től és 17 órától következik a harmadik és a negyedik futam.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport