Hétvégén olyan helyekre is betekinthetünk Kőszegen, ahová egyébként nem

Megnyílnak a kisváros történelmi épületei, ősi tornyai, láthatóvá és látogathatóvá teszik a "láthatatlan kincseket is".

A hétvégén olyan helyekre is betekinthetünk, amelyek évközben nem, vagy csak ritkán láthatóak - közölte Győrffy Gábor kulturális projektmenedzser.

Ismertetése szerint pénteken délután a Chernel Városi Könytárban mutatják be a Kőszeg rejtett kincsei 2019 címet viselő kiadványt, majd a Nyitott kapuk elnevezésű programsorozat keretében az Európa-házat, a felújított Zwingert, a Sgraffitós-házat, a Szemző-házat és a Festetics palotát is megtekinthetik az érdeklődők.

Szombaton az Öreg-torony, a Hősök-tornya, a Jézus Szíve templom, a volt Kelcz-Adelffy Árvaházban is várják a látogatókat, de akár Jurisics-várban is sétát tehetnek az audioguide tájékoztató rendszer ingyenes használata mellett.

Délután négy órakor kezdődik az Arany Egyszarvú Patikában Lőrincz Zoltán előadása, amely Esterházy Pál és Kőszeg kapcsolatát mutatja be.

Vasárnap délelőtt a kőszegi zsidóság nyomait követhetik Gürtler Katalin régész által vezetett séta keretében az érdeklődők, de választhatják a kőszegi evangélikus templomot vagy az Arany Egyszarvú Patikamúzeumot is, amelynek ajtói szintén nyitva állnak ezen a napon.

Szeptember 23-án hétfőn mutatják be a Zwingerben azt az új várostörténeti atlaszt, amit Kőszeg díszpolgára, Bariska István levéltáros, történész készített el.

Szeptember 24-én este hat órakor az Európa-házban Liszt Ferenc 1846. szeptember 27-i fellépésére emlékeznek, Nagy Anna zongoraművész koncertjével.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló