Nyolc nappal a megválasztása után, kedden hivatalba lépett az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás - írja az infostart.hu.
Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke azért nem léphetett rögtön hivatalba, mert az alaptörvény szabályai szerint "a korábbi köztársasági elnök megbízatásának idő előtti megszűnése esetén a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba".
A portál megjegyezte, Sulyoknak már az első munkanapján fontos feladata lesz: aláírhatja a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló törvényt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!