Már hivatalos: nem történt késes rablás Szombathely Fő terén március 14-én

Bebizonyosodott, amit már tegnap megírtunk: csak kitalálta a késes rablást K. Gabriella, aki a Facebookon osztotta meg a vérben forgó szemű rablóról és a tőle késsel elrabolt pénzről szóló sztoriját.

Több ezer emberhez jutott el a "hír": késsel támadt egy férfi a kerékpárját toló nőre Szombathely Fő terén, kést szegezett neki és a pénze átadására kényszerítette. A történetet maga K. Gabriella osztotta meg, aki hozzátette, nem tett feljelentést, mert nem látta jól a férfi arcát. A kétségeinkről a sztorival kapcsolatban tegnap már beszámoltunk és kaptunk is hideget-meleget, amiért kétségbe mertük vonni a fiatal nő állításait.

Nyugat.hu

Mi viszont a sajnálkozás helyett a rendőrséghez fordultunk és mint kiderült, rajtunk kívül más nem jelezte az állítólagos rablást. A rendőrség viszont utánajárt az ügynek, többek között megvizsgálták a kamerafelvételeket is. Nem okozott meglepetést a válaszuk:

-A Facebookon 2017. március 14-én megjelent „történettel” kapcsolatban a Szombathelyi Rendőrkapitánysághoz feljelentés és bejelentés nem érkezett. Tájékoztatom továbbá, hogy a közterületi térfigyelő kamerarendszer felvételein az adott napon a bejegyzésben említett cselekmény nem volt észlelhető - tájékoztatta lapunkat Leibinger Eszter rendőr hadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense.

Érthető tehát, miért esett pánikba K. Gabriella, miután közöltük vele, hogy az általa említett súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot. Ezért is próbált hirtelen eltüntetni minden nyomot.

És hogy miért csinálta? Nem tudjuk. Talán egy kis figyelemre vágyott, lájkokra, arra, hogy szóljanak hozzá. Vagy a pénzzel nem tudott elszámolni, amit "elrabolt" tőle a nem létező ismeretlen. Teljesen mindegy. Reméljük nem csak ő vonja le a megfelelő következtetést a kitalált rémtörténetek valósnak beállított megosztásával kapcsolatban.

Mi pedig húzunk egy újabb vonalat a felgöngyölített kamu híreket tartalmazó kitalált füzetünkbe. K. Gabriella helyet kap a mentőállomás mellett megerőszakolt meztelen kislány, a TESCO-ból szervkereskedők által elrabolt kisgyermek, a fekete furgonnal Budapestre hurcolt diáklány és társaik mellett. Közben azt is tudjuk, hogy vannak, akik viszik tovább a szálat és szövik tovább az összeesküvés-elméletüket. Mert valójában K. Gabriella a 25. áldozata a Fő téri késes rablónak*, csak a sajtó és a rendőrség próbálja eltitkolni az eseteket**, a kamerafelvételeket meg a Közterület Felügyelet manipulálja***, korábbi napok felvételeire cserélve a bűncselekményeket megörökítő videókat.

(Megjegyzések: * Nem. ** Nem. *** Nem. )

Bár a Közterület Felügyelet nagy felbontású, élő kameraképeit nem mutathatjuk meg, de ha már Fő tér, akkor nézzen bele az Isiscom élő kameraképeibe, amelyek a vasi megyeszékhely központjára nyújtanak betekintést.

Persze jó lenne, ha K. Gabriella bocsánatot kérne azoktól, akiket átvert, de tudjuk, hogy nem lehetünk ennyire telhetetlenek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló