Hivatalosan is bejelentették, Varga Barnabás az AEK Athén csapatánál folytatja

A vasi származású válogatott focista szerződése 2029 nyaráig szól.

Hivatalosan is bejelentették, hogy Varga Baranbás az AEK Athén csapatához szerződik - írja az nso.hu.

A portál értesülései szerint a szentpéterfai származású válogatott labdarúgóért 4,5 millió eurót fizetett a klub, a szerződése pedig 2029 nyaráig szól.

„Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy létrejött az átigazolás. Szeretném megköszönni az elnöknek és a csapatnak, az első pillanattól kezdve mindenki nagyon kedvesen fogadott. A legjobb játékot akarom nyújtani, sok gólt szereznék az AEK mezében, és remélem, hogy az idény végén egy vagy akár több címet is nyerünk” - nyilatkozta a vasi származású focista, aki eddig a Ferencváros csapatát erősítette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport