Miért nem vonják be a hó eltakarításába a traktorokat?

Olvasónk tette fel a kérdést, mi pedig utánajártunk, hogy miért pihennek ilyen hóhelyzetben a mezőgazdasági gépek.

Olvasónk jelezte, hogy a hóátfúvások miatt lassan tarthatatlan állapotok leküzdésére igénybe vehetők lennének a mezőgazdasági vállalkozók, akik az ilyen helyzetekre alkalmas gépparkkal rendelkeznek, s az önkormányzatok saját kézbe vehetik a hóeltakarítás feladatát. Ráadásul információi szerint ehhez a települések a Katasztrófavédelemtől kérhetnének támogatást.

Sajnos, amit Olvasónk tudni vélt, nem igaz. Megkérdeztünk egy mezőgazdasági vállalkozót, aki elmondta, hogy már régen megállapodott kötött az önkormányzattal (szóban), miszerint ha segítség kell, árokba csúszott járműveket kell kihúzni, akkor értesítik őt. A vállalkozó szerint hiába nagy a géppark, azok nagy része a vontatáson kívül másban nem tud segíteni, mivel nem rendelkeznek hótoló eszközökkel.

Traktorral húzzák ki a bajbajutott kamiont - Fotó: Horváth Balázs
Tánczos Mihály

A Katasztrófavédelemnél érdeklődtünk, ahol elmondták, hogy csak rendkívüli, az Alaptörvényben minősített, és a kormány által is országosan bejelentett vészhelyzetben von be az állam saját költségén a helyzet kezelésére külsős válallkozókat. A katasztrófavédelemnél azt tanácsolják a segítőkész mezőgazdasági vállalkozóknak, hogy keressék fel az illetékes önkormányzatokat. A költségeket viszont már egyéni megegyezések alapján lehet rendezni.

Nemesbőd saját kézbe vette az ügyet

Felkerestük Nemesbőd polgármesterét, Simon Ferencet, aki elmondta, hogy náluk 24 éve egy helyi vállalkozó takarítja télen az utakat. Az önkormányzat vásárolt egy hótolót, amelyet a vállalkozó saját traktorjára tud szerelni, és a település költségén takarítja az utakat. Nemesbődön pont ezért jelenleg szinte minden út járható, egyet leszámítva, amelyben egy lakos van, ő az autójával ilyenkor az utca elején parkol.

Elakadt traktor Lukácsháza közelében - Fotó: Horváth Balázs
Horváth Balázs

Láttunk már párszor nagy havat, de nem ijedünk meg tőle, a falusi ember kicsit mindig jobban tartalékol, nem csak egy napi élelmiszere van otthon. Persze a falu vegyesboltja is nyitva tart - mondta a polgármester, s hozzátette, hogy ha napokig el van zárva a település a külvilágtól, akkor akadhatnak problémák, de egyelőre erről még nincs szó. Ha pedig Nemesbőd közelében elakad esetleg egy autó, akkor az önkormányzat fel van készülve arra is, hogy ellássa a szerencsétlenül járt utasokat, étellel, teával, s akár szállással is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet