Hol járt a fotósunk? – Híd a folyó felett

Annyit segítünk, hogy a folyó nem a Kwai.

Folyton csavargó fotósaink immár három éve teszik próbára egy kis játékkal olvasóink tudását és helyismeretét. Hónapról hónapra egyre többen játszanak velünk és persze sok helyes megfejtés is érkezik, na meg néhány rossz.

Jöjjön is az újabb feladvány. Ám mielőtt ez megtörténne, még adósak vagyunk az előző feladványunk helyes megfejtésével. Ahogy azt sokan eltalálták, a fotó Ausztria és Magyarország határán,

az Írott-kő kilátóban készült.

Roznár Gyöngyi

Gratulálunk minden helyes megfejtőnek!

Most pedig itt az új feladvány:

Józing Antal

Most nem mentünk túl messzire, de annyit nehezítünk, hogy ezúttal nem csak a folyó nevére, hanem a legközelebbi település nevére is kíváncsiak vagyunk.

A tippeket/megoldásokat itt a cikk után, vagy a Facebook-oldalunkra várjuk! Aztán rövidesen jelentkezünk a megoldással.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek