Hozzáférhető a magyar pedofilok listája

A szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő.

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása. A szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő; a kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért - közölték.

Ismertették: azok a nagykorúak, akik hozzátartozóként, nevelést, felügyeletet vagy gondozást ellátóként a lehető legnagyobb biztonságban szeretnék tudni a kiskorú gyermeket, február 1-jétől ellenőrizhetik, hogy a vele közvetlen kapcsolatba kerülő személyt a bíróság pedofil bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte vagy sem.

Az ellenőrzés elektronikus személyazonosítás után, az erre a célra fejlesztett elektronikus felületen leadott adatigényléssel tehető meg. Az elektronikus személyazonosítás azt jelenti, hogy, a szolgáltatást az tudja igénybe venni, aki rendelkezik ügyfélkapu-regisztrációval, telefonos azonosítási szolgáltatás igénybevételére jogosító regisztrációval vagy eSzemélyi okmánnyal, illetve videotechnológián keresztül történő azonosítási szolgáltatás igénybevételére jogosító regisztrációval.

A személyazonosítás után a felületen először tájékoztatás jelenik meg a jogszerű adatkezelésről: az adatok megismerésére való jogosultságról, a bizalmas adatkezelésről és a jogsértő adatkezelés következményéről, a továbblépéshez elengedhetetlen ennek elfogadása. Ezt követően az adatigénylés célhoz kötöttségére vonatkozó nyilatkozatot kell tenni ahhoz, hogy a konkrét adatigénylés előterjeszthető legyen.

Az adatigényléshez mindössze az ellenőrizni kívánt személy ismert családi és utónevét kell megadni. Találat esetén a felületen láthatóvá válik a törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítélt családi és utóneve, születési éve, lakcíméből, illetve lakcímeiből a település neve, a főváros esetén a kerület is, továbbá a legutoljára róla szemből készített arcképmás.

Szintén láthatóvá válik a jogerős marasztaló bírósági döntésben szereplő bűncselekmény megnevezése, minősítése, elkövetésének ideje, a döntés jogerőre emelkedésének napja, a külföldi ítélet elismerése, megfeleltetése esetén pedig a külföldi bíróság által hozott határozat jogerőre emelkedésének napja.

Ha az adatigényléskor a megadott név alapján több találat is megjelenik, az érintettek fényképei és lakcímadatai válnak láthatóvá, ilyenkor csak a fényképek alapján kiválasztott egyetlen személy további adatai ismerhetők meg. Az így megismert adatokat az adatigénylő köteles bizalmasan kezelni, kizárólag a gyermek védelme érdekében használhatja fel és teheti harmadik személy számára megismerhetővé. Tilos a megismert adatokat nyilvánosságra hozni, azokról képernyőfotót, egyéb másolatot, kivonatot vagy összefoglalót készíteni, tilos azokat sokszorosítani, nyilvántartásba rendezni vagy adatbázisba foglalni - figyelmeztetett közleményében a BM.

A felületen megismert adatok jogellenes megismerése, felhasználása különleges személyes adattal való visszaélés, a bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - hívták fel a figyelmet.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos