Vannak, akik úgy tartják, a magyarok egyik legnépszerűbb „sportja” valójában a panaszkodás. Ha csak azt vesszük alapul, hogy családi összejöveteleken a rég nem látott rokonok egy egyszerű „hogy vagy” kérdésre sokszor hosszú percekig sorolják a problémáikat, majd mindig van valaki, aki túltesz a másikon, megállja a helyét a gondolat. De az is jellemző, hogy, ha nyáron meleg van, az a bajunk, ha télen hideg, akkor meg már sírjuk vissza a nyári meleget. Annyi hungarikum van már ebben az országban, talán lehetne az a panaszkodás is.
Persze nem arról van szó, hogy zárjuk magunkba a problémáinkat, ki kell azokat beszélni. Vannak olyan helyzetek: szakítás, gyász, amikor nagy szükség lehet arra, hogy a szeretteink meghallgassanak. Ha jól esik valaki vállán kisírni magunkat, de utána fel tudunk ebből állni, akkor nem panaszkodunk, hanem gyógyítjuk magunkat a megértő közegünkkel.
De mikor beszélünk panaszkodásról? Hogyan állítsuk le a panaszkodókat és mit tegyünk, ha saját magunkat kapjuk rajta? Erről is kérdeztem Tóth Rita life és business coachot, mediátort.
Vajon miért mondják azt a magyarokra, hogy panaszkodós, siránkozó nemzet?
Van, aki a viharos történelmünkre fogja a pesszimista látásmódot, és nemzeti karakternek tekinti. A panaszkodásról Mérő László pszichológus például „szociális kódként” beszélt. Szerinte míg az olaszok túloznak, és széles gesztusrendszerrel élnek, az amerikaiaknál kötelező a széles mosoly, a „keep smiling”, addig a magyarok szinte reflexszerűen panaszkodnak.
Ez nagyon sok esetben szociális elvárás is Magyarországon, hogy nem elég, hogy nem mondhatom meg, ha én jól vagyok, vagy sikerem van, mert azt dicsekvésnek veszik, hanem még inkább azt mondom, hogy lehet sikerült valami, de közben úgy fáj a térdem, hogy a másik azt el sem tudja képzelni. Tehát Magyarországon ez egy elvárás, hogy ne dicsekedjünk. Egy amerikai viszont anélkül, hogy bármi kellemetlen érzése lenne, biztosan elújságolja, hogy milyen sikert ért el éppen.
Tehát azért alakul ki ez a panaszkodó viselkedés, mert ezt látják az emberek itthon, ezt adják tovább generációról generációra?
Igen, ezt látják a szülőktől, a társadalomban. Mindenki panaszkodik, akkor ő is panaszkodik, mert akkor nem lóg ki a sorból. Ezeknek az embereknek van eleve egy negatív önképe: figyelemre vágynak, szeressék őket, hallgassák meg őket. És bizony egy idő után el is hiszik, velük csak rossz dolgok történnek.
Mikor beszélünk panaszkodásról?
Kóros panaszkodásról akkor beszélünk, ha az ember csak a másik figyelmére vágyik, folyton a gondokról beszél. Nem akarja ő megoldani a problémáit, sőt, ha ajánlunk neki megoldási lehetőségeket, akkor azokat el is utasítja, talál mindegyikre kifogást, hogy miért nem megvalósítható.
Milyen következményei lehetnek, ha sokat panaszkodik valaki?
Testi és lelki következményei is lehetnek. Lelki következménye az, hogy egy negatív spirálba, ördögi körbe kerül, mindig csak a negatív történésekre fókuszál, és ez egy depresszív hangulatba csaphat át. Ha sokat sopánkodik, az a jövőképet is rontja. Benne tartja magát az aktuális helyzetben, hiszen nem a megoldási lehetőségekkel, a továbblépéssel foglalkozik.
Ha pedig csak a negatív dolgokra fókuszál, akkor nem is nagyon jöhet más, illetve még a jó történéseket is sok esetben rossznak értelmezi. Így olyan, mintha egy sötét felhővel mászkálna a feje felett, és mindig esne rá az eső.
És a testi következmények?
Például a panaszkodás hatására a szervezet a küzdj és menekülj stresszreakcióba kerül, kortizol hormont termel, ez felszabadul, mellékhatásaként magas lehet a vérnyomás, vércukorszint, az immunrendszer pedig gyengül.
A Stanford Egyetemen állapították meg, hogy a panaszkodás átéri az idegsejtek közötti kapcsolatokat, az idegpályákat. Ha sokszor csinálunk valamit, akkor azok az idegpályák megerősödnek. Ehhez azt a hasonlatot használták, ha a folyóparton át szeretnénk kelni, mindig ugyanott, akkor nem hol itt fogok átmenni, hol ott, hanem egy masszív hidat építünk, amin minden alkalommal bármilyen időben át tudunk menni.
És az örökös panaszkodás és negatív hozzáállás ezeket az idegsejteket, idegpályákat rögzíti, erősíti meg. Mivel az agyunk úgy működik, hogy minden egyes helyzetre nem talál ki új megoldást, hanem használja automatikusan a régieket, mindig visszacsúszunk arra a megerősített idegpályára. Csak tudatossággal lehet ebből kijönni.
Azon túl, hogy az ember saját magának árt a panaszkodással, mit okoz a környezetének?
A passzív dohányzáshoz hasonlóan a „passzív panaszkodás” is károsan hat. Az emberi kapcsolatokat is befolyásolja. Egy idő után a panaszkodós ember azt veszi észre, hogy nincsenek kapcsolatai, merthogy elüldöz így mindenkit maga mellől, vagy legalábbis a többséget, mert nem akarják az emberek, hogy lehúzzák őket ezzel a pesszimista, negatív hangulattal.
Mit lehet tenni?
Ha valakit állandó panaszkodáson kapunk, próbáljuk a pozitív témákat felhozni, finoman lehet neki szólni is, vagy kerüljük el messziről. Ha most elgondolkodunk és rájövünk, hogy bizony mi is gyakran sopánkodunk, akkor pedig próbáljuk meg a dolgok jó oldalát nézni. Például: rendben, ma esik az eső, de milyen jó lesz majd, amikor sütni fog a nap, az időjárást nem tudjuk befolyásolni, felesleges miatta bosszankodni. Tehát vizsgáljuk meg, hogy tudunk-e tenni azért, hogy valami ne úgy legyen, vagy nem tudunk tenni. Ha nem, akkor fogadjuk el, hogy ez van, ha tudok, akkor pedig tegyünk ellene.
Gondoljunk csak bele, hogy azok, amik miatt bosszankodunk, panaszkodunk, valójában mekkora problémának számítanak a többi emberéhez képest. Nincs behűtött ásványvíz a boltban? Oké, a világ más részén van, aki még tiszta vízhez sem jut. Örüljünk annak, hogy mi igen.
A humor, az önirónia nagyon fontos. Nézzünk olyan videót vagy filmet, amin nevetni lehet, olvassunk el egy-két viccet, és inkább a viccet meséljük, ne a panaszainkat. Sokkal-sokkal több ember lesz körülöttünk, és sokkal pozitívabb, jókedvűnek fognak tartani minket, akihez szívesen akarnak szólni, odatartozni, együtt lenni. Ha változtatunk a szavainkon, a gondolatainkon, akkor az életünk is változni fog, teljesen más minőségű tud lenni. Eleinte nagyon figyelni kell, aztán teljesen átáll a gondolkodásmódunk.
